Március 20-án 04:00 AM CET. Az USA elinditotta a támdást Irak ellen. Ez talán a harmadik világháború kezdetét jelenti?
-
Cat #1353 Tízszeres üzemanyag-áremelést terveznek az idén Irakban
Irak fokozatosan a tízszeresére növeli az idén az államilag ellenőrzött hazai üzemanyagárakat, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követelményeinek eleget tegyen. Megfigyelők szerint ugyanakkor sejthető, hogy a lépés élénk lakossági tiltakozást vált majd ki. Irakban decemberben már 200 százalékkal növelték az üzemanyagok árát, tiltakozó akciókat váltva ki ezzel, ugyanakkor a kormány és az olajipari minisztérium között is feszültség keletkezett.
Az IMF szerint az iraki üzemanyagáraknak igazodniuk kell a térségbeli szomszédok áraihoz. Irakban a benzin gallonja (3,78 liter) mintegy 5 dollárcentbe kerül, míg a szomszédos Törökországban közel 5 dollárba. [b]A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzintézet becslése szerint a benzin árának állami támogatása mintegy 8 milliárd dollárjába kerül az iraki államnak, ez a hazai össztermék közel 30 százaléka. Az elvesztett bevételekből iskolákat, utakat lehetett volna építeni és javítani az egészségügyi ellátást, tartalmazza az IMF korábbi közleménye.