Tippek, trükkök a barátnő lelkivilágához, kapcsolatunk fenttartásához.
-
ZsirosKwork #16881 nem kicsit lettem szentimentális, hanem nagyon :(
Sajnos Ő tényleg megváltoztatott, mint már írtam kicsit mindig is tartással voltam a nők felé, és tényleg leszartam az ilyen típusúakat. Egyszerűen vagy elkerültem őket, vagy ha észrevettem hogy játszani próbálnak velem jól kicsesztem velük.
De ezúttal már nem megy. A leginkább elkeserítő az az, hogy 1 év alatt sikerült végre összeszednem magam, és most újra visszaestem a legmélyebb pontra. Ide is csak azért posztolok, hogy jól lejárassam magam, persze ti nem ismertek igazából, ez a bizonyos ZsirosKenyer nem is én vagyok legbelül. Ha egy ismerősöm olvasgatná a fórumot le nem esne neki hogy én is írkálok ide. Történt már elég sok minden rossz az életemben pl csak idén 3 barátom halt meg autóbalesetben, ezenkívül nekem is volt részem egyben, amit éppencsak túléltünk, és persze jönnek a szokásos "mindenkivelelőfordul" típusú problémák, család, stb. De mindezek ellenére nem iszom a reggelihez páleszt, és nem is drogozom, pedig sajnos volt régen hozzá részem, de kibírom és inkább mindent saját magamban dolgozok fel. A kapcsolataimból is eddig büszkén távoztam, nem alázkodtam meg, csendben viseltem a sorsomat.
Barátaim, ismerőseim is csak most tudtak meg rólam egy csomó mindent, mivel sosem szerettem panaszkodni, pár emberen kívűl senkinek sem beszéltem a problémáimról.
Ezúttal viszont eltört a mécses, az ismerőseim eddig csak úgy ismertek mint az egyik leghatározottabb embert akivel valaha találkoztak. De már megváltozott minden. Ez a 2 éjszaka vele teljesen tönkretett, és ha ezeket a sorokat mástól olvasnám ugyanúgy kacagnék rajta szánalmasan, mint ti. Ezzel egyet is értek, miután rákattintok a Mehet gombra és visszaolvasom egyszerűen magamtól is megrémülök.
Szerintem nekem Ő nem csak egy szimpla szerelem, hanem az életem része.
Szándékosan nem használtam az "igazi" szót, mert ugye általában így hívjuk a nőt aki megfelel számodra bizonyos követelményeknek, melyeket remélhetőleg be is tart és be is fog tartani. Inkább úgy mondanám hogy Ő az én végzetem, a kakukktojás az életemben, aki jól tönkretesz.
Nem kívánom hogy bárkinek legyen is olyan lány az életében akit egyszerre gyűlöl és imád. (Persze szerintem sokan titkoljátok, és hasonlóan éreztek valaki iránt.)