ATI kiütéssel győz
-
Borg #52 Igy van.
A 2001-es az nvidiának kedvezett, mert annak a feature-jeit használta ki, több mint 2 évig.
A 2003-at nem irhatták ilyan gagyira, mert akkor nem tartana ki 2 évig. Megcsinálták jó izmosra, és most látni lehet hogy az nvidiák mennyit érnek majd az új játékokban, amik megjelennek.
2 év múlva ugyanigy a 10-15ezres határokat döntögetjük majd benne, mind nvidia (reméljük) mind ATIval, és addigra csak lesz másik versenyző is. (bár nemtom ki lenne képes rá)
Sok ember a geforce4-ét a 3dmark2001-score alapján állitotta be magának, mint überkúl kártyát, és most marha nagyot koppanhattak, hogy mindazt amit az nvidiák tudnak, mennyit fog érni a jövöben.
Hozzáteszem, az NV35 mítosz, kitudjamikorra lesz készen, de leginkébb év végére. R400 már augusztus végi termékciklusban belép. Nvidiának még legalább az év végéig nincs ütős DX9 kártyája, ami széles körben elterjedhetne, főleg az FX ára, és gyengélkedései miatt.
Az NV31 és egyéb fejlesztései, a butitott FX-ek pedig eddig úgynézki nem is lesznek full DX9-es kártyák...
Szal, valamennyi alapja van a topiccimnek, de túlzás azért:)