A Sudden Strike kop-kop ...
  • Axon
    #1697
    Mindig normál fokozaton kezdek minden pályát. A Blitzkrieg 1 ha jól emlékszem 2003-ban jelent meg, talán áprilisban és én akkor egy nagy lendülettel végig is toltam a német kampányt. Nem igazán emlékszem az utolsó pályára, csak annyira amit elmondtam. Volt egy csomó core egységem, mivel azokra nagyon vigyáztam és egyet sem hagytam, hogy kilőjenek. Szerintem volt vagy 9. Öt darab királytigris és négy vadásztigrisre emlékszem, na meg arra, hogy a Maus ott rombolt a felső sávban mindent eltiporva. Mivel nem görcsöltem a pályával hetekig, ezért maradt meg az bennem, hogy nem volt túl nehéz. Egyébként én a játék alatt igen sűrűn mentegetek és ha nagy a veszteseg, vagy belefutok egy erős védelembe, akkor rögtön visszatöltök.
    Ha már nagyon nehéz utolsó pályánál tartunk, akkor az első hivatalos kiegészítője a Burning Horizont utolsó pályája tényleg rettenet volt. Na azon tényleg hetekig görcsöltem, míg végül feladtam. Egyszerűen nem tudtam megcsinálni.
    Az alap blitzkrieg orosz kampányában például a legelején (úgy 3. vagy 4. pályán) elakadtam, szövetségesekkel, meg éppen csak belenéztem az 1. pályába.