A tizenhét zenekar általam ismert egyettlen fóruma, ahol lehet szidni szerencsétleneket, meg persze dícsérni is.
-
LuD #220 Bocs Marci, de csak a te jelszavad jutott eszembe!
Csak, mivel épp kurvára ráérek, gondoltam befirkantom a tényállást:
A zenekar Zalaegerszegi - egyébként kibaszottul ütősen fasza - koncertje után, hirtelen elhatározásból feloszlott, ahogy az már többször, még annak bekövetkezte előtt, hamisan, bár hírértékszerűen szárnyra kélt.Részben a fúvósok, részben a Tilla örök nyafogása miatt, (pluszmínusz pár tényező) de a Kápénál ott borult ki a bébipelenkaszagú bili, és csendes őrültként mosolyogva bejelentette, hogy márpedig ő így nem folytatja.Ez azért volt különös, mert ezalkalommal komolyan is gondolta.Fel is oszlottunk.Elviekben.Viszont többen úgy gondolták, Marcival Zsoltival, Silverrel az élen, hogy azért ők ezt mégiscsak szeretik csinálni, inkább változtatni kéne a hozzáálláson, akár tagcseréket csinálni, meg ilyenek, csak abbahagyni ne kelljen.Tilla viszont hajthatatlan volt, nem akart visszajönni a zenekarba, - rajta kívül mindenki, még a Kápé is úgy gondolta, érdemes - így én váltottam basszusról gitárra, és Danit az új basszusgitárost kezdtük a számok alapjaira tanítgatni.Három próbát töltöttünk el ezzel a felállással, de kiderült, hogy Dani nincs igazán ráhangolva a ska zenére, inkább a HC felé húz a pici szívecskéje, tehát más választás híján ismét nyakamba vettem a bőgőt.Pedig gitáron kiélhettem volna magam végre...!Hat húr...!Hjaj!Node a zenekarért mindent!A hozzáállás változása, ami az eredeti alappillére volt a "gyakorlati fel nem oszlás"-nak,nehezen követhető, vannak hiányosságai, de a törekvés a tökéletesre már így is 200%-os.Mivel a fúvós szekcióból indultak a problémák - persze a Marci tökéletesen fénylő, harmatlágy, varázslatos, tehénszemekkel visszabámuló csillámló glóriájának házatájának szóval nem érintésével - a Gombos család méltán bebizonyította törekvését: Zsolti átnyergelt szaxofonra, melyen szolgálatban, munka közben is gyakorlás céljából játszik, Sára pedig hőn szeretett lovagját, az acélos jellemű legújabb tagunkat Balázst, aki remek ajánlólevéllel érkezett hozzánk egyenesen a Little Band-ből, trombitálásra kérte fel, hogy a mi színeinket erősítse jelenlétével, és játékával egyaránt.
Így most ezzel a viszontagságos időszakkal a hátunk mögött igyekszünk ismét belelendülni a szórakoztatásba, eljutni szeretett közönségünkhöz minőségi zenei anyaggal, - tényleg, itt jegyezném meg, hogy Itcuintlipotzotli címen új cd-t gyártottunk múlt nyáron(..új..?!), érdemes keresni rajtunk! - és úgy néz ki, hogy február vége környékén Szombathelyen, az Oladi Műv. Központban lesz is egy ránk épülő buli további ska fellépőkkel, hogy újult erővel, frissen térhessünk vissza a köztudatba.
Nos az én szemszögemből ez így néz ki. Remélem mindenki, aki szívén viseli a zenekar sorsát, most sóhajt egyet, és megnéz minket ott és akkor.
Pá: Sümy