Mire ment az egész kereszténységgel az emberiség?
  • Montanosz
    #656
    "Jól rágd, rágjátok meg ezeket a szavakat, hogy fér ez össze, hogy lehetne ez az alapja Jézus tanításainak? Sehogy, totális ellentmondás! "

    már említettem hogy ezek mennyire romlott,bűnben élő népek voltak.
    pusztulásukat önmaguk idézték előamikor bálványimádásba, és még rosszabb búnökbe estek, írtam a noé előtti embereket és szodoma és gomorra esetét.
    jézus nem változott semmit, hisz épp e megtérés lényege hogy az ilyen emberi természetet levessük. ezért hozta az áldozatát hogy ne kelljen elpusztítania minket, mivel undorodik a bűntől és halállal bünteti.
    de jézus elfogadássa által mentesülünk a büntetéstől. hisz épp ez a lényeg, adott egy megmenekülési ótvonalat. ezt nem vagy köteles elfogadni, de tudnod kell döntésednek a súlyáról. na épp ezt adják a keresztények a világnak, elmondják hogy jézus személyesen érted is meghalt és bűnbocsánatot ad számodra.
    ugyanis az eredendő bűn miatt már fogantatásod percében,mivel elbukott ádám leszármazottja vagy,bűnős természetet örököltél. így önmagadat nem is tudod megváltani,mint azt a hamis vallások és keleti kultuszok hirdetik.

    Róm 1,20. Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniilik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
    21. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
    22. Magaokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
    23. És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
    24. Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;
    25. Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, a ki mind örökké áldott. Ámen.
    26. Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
    27. Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
    28. És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adták őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;
    29. A kik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;
    30. Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek,
    31. Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.
    32. Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképen cselekvőkkel egyet is értenek.

    szóval ha csűröd-csavarod az evangéliumot, vagy homokos vagy, gyűlőlöd szüleidet, gyűlőlöd Jézust, gyűlőlöd az Egyházat, gyűlőlöd a zsidóságot,.....meg kell térned!