Kaszinók a neten
  • Montanosz
    #232
    Ez a kettő példa megcáfolja azokat akik tagadják a matematika és valószínűségszámítás jelentőségét, és azt mondják minden csak a szerencsén múlik illetve a intuíción)))

    Matematikusok nyertek a lottón
    http://index.hu/tudo...merikai_lottot/

    Egy matematikusokból, programozókból, és egyetemi kutatókból álló csoport tarolta le az amerikai Massachusetts állam egyik lottójátékát, a Cash Winfallt. A csapat egy olyan kiskaput talált a játékszabályokban, ami annál biztosabb nyeréssel kecsegtette őket, minél több szelvényt töltenek ki.


    A valószínűségszámítás 100 ezer dolláros befektetésnél már 72 százalékos nyerési esélyt mutatott, de biztosra mentek, és több mint félmilliót tettek bele a játékba, 300 ezer szelvényt kitöltve. Eddig közel egymillió dollárnyi nyertes szelvényt váltottak be, egyenként 800 és 24 ezer dollár között mozgó értékben, de mivel a szabályok szerint a sorsolás után egy évük van a nyerteseknek a pénzük felvételére, a végső összeg várhatóan ennél még nagyobb lesz.

    A Cash Winfall lottó hét éve fut, és ezalatt mindössze egyszer vitték el a kétmillió dolláros jackpotot. A nyereményalap így hétről hétre növekszik. Évente négy alkalommal úgynevezett rolldown week van a játékban, amikor az addig halmozódó nyereményt telitalálat híján a kisebb nyertesek között osztják szét.



    Az MIT egyetemen működő matematikus-lottózó csoport kiszúrta, hogy az ilyen bónusz heteken a nyeremények összege a normál hetekhez képest akár a tízszeresére is emelkedhet, és a hatból négy vagy öt szám eltalálásának az esélye ilyenkor már nagyobb, mint a szelvény ára, és a várható nyeremény közötti hányados. Már csak annyi dolguk volt, hogy a szerencse szerepének a minimumra szorításához nagyon sok szelvényt vegyenek, hiszen minden valószínűségszámítási elv annál pontosabban válik be a gyakorlatban, minél nagyobb mintán végzik a tesztet (ezer fej vagy írás dobás eredménye közelebb lesz az elmélet által diktált fele-fele eloszláshoz, mint tízé).

    A Cash Winfall legutóbbi ilyen pénzkiszóró hetén az eladott szelvények több mint felét a matematikus csapat vette meg, és az összesen 1605 kisebb-nagyobb nyereményből is 1105 az övék lett. Az egyetlen kockázatuk az volt, hogy valaki éppen a pénzes héten talál bele a jackpotba, és elviszi az egész nyereményt. Erre az esély egy a kilencmillióhoz volt, és nem is jött be.

    A Cash Winfall szervezői egyébként nem tervezik a játékszabályok megváltoztatását, a játék 11 millió dolláros profitot termelt nekik 2010-ben. Néhány lottószelvény-árusító helyet azonban megbüntettek, illetve be is zárattak, mert nyitvatartási időn túl szolgáltak ki lottózókat, illetve engedték őket a Cash Windfall szelvényeket nyomtató gépet üzemeltetni. Felmerült az a gyanú is, hogy a nagyban játszó lottózókat pénzzel csábították arra, hogy náluk vegyenek tízezerszámra szelvényeket, mivel minden szelvény árából 10 százalék jutalék jár annak a kereskedőnek, aki azt eladta a játékosnak.

    Nem teljesen véletlenszerű a fej vagy írás játék

    2009.08.03. - Index cikk
    |

    Mindenki tudja, hogy a pénzfeldobás hosszú távon garantáltan 50-50 százalékos arányban ad fej, illetve írás eredményt. A Stanford Egyetem kutatói azonban hosszú kutatómunkával rájöttek, hogy mégsem tökéletesen véletlenszerű a játék, az eredményt befolyásolja, hogy a dobás pillanatában az érme melyik oldala néz felfelé.

    A tudósok a pörgő érme pályájának leírásához építettek egy pénzfeldobó gépet, majd a dobásokat nagy sebességű kamerával rögzítették, és elemezték a mozgás fizikáját, az érmére ható erőket. Az eredmények birtokában képesek voltak úgy beállítani a gépet, hogy az százból százszor fejet dobjon. Az emberi dobásoknál ennél bonyolultabb a helyzet, hiszen kézzel szinte lehetetlen a géphez hasonlóan mindig pontosan ugyanolyan erővel és irányban feldobni az érmét. (Egyébként meg lehet csinálni, elképesztő kézügyesség és gyakorlat kell hozzá, de egyes bűvészek, mint például a Stanford kutatásában is részt vevő Persi Diaconis, képesek rá.) Ettől függetlenül a statisztika azt mutatta, hogy nem teljesen véletlenszerű az eredmény a kézi dobásoknál sem: a várt 50 helyett 51 százalékban fogja azt az oldalát mutatni az érme, ami a dobás pillanatában felül volt.

    Azt a lehetőséget is kizárták a kutatók, hogy az eredményeket az érme kiegyensúlyozatlansága okozza (a fej és az írás oldalán más a vésés, így az érme tömegközéppontja nem tökéletesen középen van): készítettek egy speciális érmét, aminek az egyik oldala fából, a másik fémből volt, és ezzel is ugyanolyan eredményeket adott a kísérlet.