• sanyicks
    #13436
    Most a görög városállamokkal játszom. Itt is pár körrel a kezdés után a szövetséges makedónia szó nélkül megtámadott, meg a sciipik is szicíliában, brutii-k thermonban, de mégsem lett az a minden 2 körben ugyanúgy megtámadnak holott idejük sem volt recruitolni dolog mint a keletieknél
    A rómaiak ellen simán tudok védekezni phalanxal ami miatt nem is nagyon fejlesztem a városaim falait kőfalra, mert ott már létráznának meg ostromtornyoznának. Nyílt terepen meg behúzódok a csatatér sarokba és negyedkörös phalanxot alakítok ki, majd rajtuk keresztül majomkodnak a peltastok amikre szeretnek ugrani a római lovasok. Átfutnak a hopliták mögé a peltastok, phalanx on és a lovasság azt puszilja meg.

    Na meg a rómaiak ha nem is mindig támadnak, de legalább nem menekülnek folyton, selecuidoknál az volt a baj, hogy mindig ahogy közelebb mentem az ellenséghez azok hátráltak, és gyak lovasság nélkül körbe körbe hajkurászhattam őket, szinte térdenállva kellett könyörögni hogy harcoljanak már.
    Olyannnyira jól meg hogy szegény scipii-k a 20 körben kihaltak, bár ott csaltak egy nagyot, mert abban a körben mikor capuat befoglaltam, a szicilíán lévő 1 db general 0 egységgel befoglalta lilybaeum-ot a karthágióiaktól(csak tudnám hogy 1 roman general lovasság hogy megy át a falakon?)..., így néhány körre még megúszták.
    brutiik is befoglalták apolloniát, aztán megtámadtak engem thermonban, de őket is visszavertem, elfoglaltam apolloniát, és most capuaban a "trójai" városban készül a sereg a brutiik ellen, majd jönnek a juliik és róma (mondjuk ehhez még el kell foglalnom krétát mert hamarosan jönnek a marius reformok, a görög íjászok meg nem lőnek valami távolra(viszont még is nagyobbat lőnek mint a legjobb római íjászok), viszont a krétaiak igen, és nagyot is :)
    Na meg azért is érdemes kinyírni őket, mert a hajóflottáik úgy elszaporodtak, hogy olyanok mint a legyek vagy inkább egy bizonyos kisebbség. Rendkívül idegesítőek annyi van belőlük mint a szemét, összevissza blokádolnak, és kiszámíthatatlanul a sötétből egyszer csak előjön 5 flotta és körbevesznek.
    Sajnos a hopliták elég gázak akkor amikor én ostromolok, egy egységet mindig kinyír a római general lovassága, mert egyszerűen képtelenek a városban phalanxban menni, de ha odaérnek ahova kell, akkor is vagy 3 perc kell amíg befejezik egymás szexuálását és végre beállnak phalanxba. Ha nem rendezett phalanxban éri őket a lovasság akkor gyakorlatilag gyengébbek mint egy rövidlándzsás sima auxilia...