Fénysebességű gravitáció
  • Astrojan
    #158
    az idő is az ember által kitalált fogalom..

    Hát persze, az összes fogalom az, de van egy, amely fogalom mögött fizikailag létező tartalom van: az anyag. A világegyetemben egyetlen dolog létezik, az anyag.

    Ezt finomítva, a világegyetemben csak 4 elemi részecske létezik, 2 féle graviton (ez maga az energia) és 2 féle elektromos töltés. Ebből épül fel és ebből áll a világ. Idő nincs, sem tér, sem hang, sem hideg, sem útálat, sem árleszállítás, mert ezek fogalmak, emberi találmányok, ezek fizikailag nem léteznek csak a fejünkben. Ha kihal az emberiség megszűnik az árleszállítás.

    Még tömeg sem létezik, mert az elemi részecskéknek nincs tömegük, a tömeg akkor ugrik elő amikor az elemi részecskék kombinálódnak.

    Az ember azt gondolhatná, hogy a megtapogatható anyag/tömeg egy biztos pont, de az anyagi világot felépítő elemi részecskéknek nem tulajdonsága a tömeg.

    154: mert a fénysebességgel egyenlő sebesség tiltott

    Dehogy tiltott, a fényen kívül pl a neutrínók is fénysebességűek valamint pl az elektron tóruszban keringő részecskék (!!!) is fénysebességűek.

    Ez a fénysebesség maximum teljesen félre van értve, nincs ott semmiféle határ, eltekintve az érzékelési határtól, mivel fényt használunk a megfigyelésre, igen OKkultist.