• Palee
    #12520
    Freak: Igen, ez már nem aktuális, én azért tettem ezt a javaslatot, mert a fürdővízzel együtt a babát is kiöntöttük.
    A régivel az volt a baj, hogy (amit írtál is) a B-ben a korábbi verseny A és C fele indul.
    Az újjal az a baj, hogy nem emberek ellen versenyzel, hanem az idővel. És a verseny végén még fogalmad sincs, hogy 3ik lettél, vagy 13ik.

    Tehát valahogy gondoljuk már meg ezt a verziót is, és ne lépjünk túl rajta felületesen.
    Az összidő határozza meg a következő verseny csoportbeosztását. A versenyen elért helyezés pedig valós helyezés.
    Ezzel a módszerrel minden kiküszöbölhető, és valós, szoros verseny van 3 fronton is.