modellezés felsőfokon
  • Gabo
    #56
    Össze lehet rakni otthon. Persze kellenek hozzá tervrajzok, megfelelő alapanyagok, szerszámok és egy jó adag kreativitás. Anno szabadon repülő (nem távirányított) vitorlázó gépeket építettem, különösebb mérnöki szakértelem nélkül is.
    Egyébként a kezdőket eltanácsolnám attól, hogy egyből távirányított, robbanómotoros repülőkkel kezdjenek. Ezeknél a legkisebb hiba is komoly anyagi veszteséget jelentethet. Ha hibázik a tulaj, a gép a földbe fúródik. Nagy eséllyel a motor (1 méter mélyről előásva) és a rádió vevő is javításra, cserére szorul, a gép testéről nem is beszélve. Szóval vannak lépcsőfokok, amiket érdemes bejárni. Kezdésnek autó, hajó modellek. Ez utóbbiaknál már tényleg mindent a tulaj építhet, teljesen az alapoktól. (Ugyan úgy, mint a hajó építő mesterek.) Aztán jöhetnek a segédmotoros vitorlázó gépek, majd egy kisebb mondjuk 1.5 ccm-es robbanómotoros gépecske.
    A távirányító rendszert csak egyszer kell beszerezni. Ugyan azt a adót, vevőt és szervókat egyaránt lehet a többi modellhez is használni. (Ezért is mondtam, hogy jól meg kell gondolni, milyet is vesz az ember.)