A Gyűrűk Ura - A Két Torony
-
#287
Mindig is utáltam az olyan filmeket, ahol észreveszem, hogy ki akarják provokálni tőlem: kérem most kell nevetni, kérem most kell sírni, kérem most kell meghatódni (pl. tapsolás a film végén más, amerikai filmekben).
Nagyszerű a film, de
miért kellett Gimlinek állandóan viccesnek lennie (az a tipikus "jópofa", feszültségoldó négersrác klisé, én igenis összeakarom szarni magam félelmemben, nem kell megnyugtatni!!!)
miért kellett olyan giccses zenét nyomni amikor a király visszakapta a kardját (ráadásul ilyen hosszan)
miért kellett az a jelenet amiben arwen és apja évődnek: menjek, ne menjek (fél perc alatt el lehetett volna intézni)
miért kellett eltúlozni Legolas akrobatikus képességeit (lóra felugrás, pajzson csúszás)
miért kellett az enteknek olyan idétlenül, esetlenül harcba lépni, egyik percről a másikra, nem volt normálisan kifejtve ez a cselekményfonal
stb.,
Amiket felsoroltam, a mértéktartás hiányából adódnak. Apróbb hibák, és talán megbocsáthatóak, de mégis hozzájárultak ahhoz, hogy ne tudjak teljes lényemmel átszellemülni. (Most én is olyan túlzott pátosszal fogalmaztam, mint ahogyan a filmben tették...egy másik hiba)
A felsorolt hibák ellenére a film nagyon jó, sokszor azon kapom magam, hogy a film valamelyik jelenetén merengek...
A klisék és néhány eröltetett jelenet ellenére is képes valami egyedit nyújtani, amit már évek (évtizedek) óta egy film sem tudott adni!
Szóval szerintem ezt is meg fogom nézni egy-párszor, ha másért nem, hát majd Gollam miatt... :)