Csillagászat
-
forrai #511 Most az előbb válaszoltam valahol neked.
Kiegészítőleg: próbáld elképzelni, hogy akár egyetlen vektor is végtelen számú vektor- eloszlás összege! Akkor is, ha te csak az eredő vektort látod.
Most képzeld el, hogy a tömegtöltet (ami egy tudati tényező), ezt a végtelen számú vektort megadott szabályok szerint elrendezi- egy karácsonyfához hasonlóan, minden pontján, minden irányban, gömbalakban.
És képzelj mellé egy ugyanolyan mértékű ágasbogas karácsonyfavektort is, de ellentétes iránnyal. És képzeld, hogy mindez betölti a teret, egy gömbi mezőt alkotva.
És most képzeld azt is, hogy előbb mindez nyugalomban van, és minden pontján egyensúlyban, mert minden ponton egyező, de ellentétes irányú vektorok vannak. Semmilyen erő nem hathat hát a tömegre, hiszen egyedül van! Sőt, még akkor sem, ha az ellentétes irányú vektorok időben késésben vannak, mert a mező nem végtelen sebességű!
Ám ha gyorsulni kezdene a tömeg, ez a csodálatos karácsonyfa egyensúly azonnal megbomlik! Mert az időkésleltetés miatt a kilépő, és a visszatérő vektorok között növekvő különbség jelentkezik: az egyenlegük nem nulla, hanem a kilépő vektor nagyobb. Ami visszatartó erőhatást okoz!
A múlt visszatartja a jelent! Saját tömege okozza a saját tehetetlenségét!
Ezt gyakran érzem én is. De más okból! Nem azért mert gyorsulok, hanem pont mert az értetlenség falába ütközöm! Az meg pont a fordítottja a gyorsulásnak, de ugyanúgy a saját gyorsuló tömegem okozza, amely mostfékeződni kényszerül külső okok miatt. Mindez számomra fájdalmas pofára esésként jelentkezik.
Ennél jobban se szóval, se képlettel le nem irhatom.