.
-
#38798
Üdv, gondoltam elmondom hogy mik zajlanak velem. Még azoknak is akik nem semmi közük a magánéletemhez
.
Kisebb beszélgetés után Christyvel, igen a GER-Tech adminjával, s tudva hogy mikre képesek, elszegődtem hozzájuk, ugyanis. Újra índítság elvileg az egész csapatot, kicsit újraszervezik, s kellenek CRC-t moddingoló emberkék is. Hamar életjelet adtam neki magamról s tudva hogy meg van 1-2 igen komoly java fájluk is, kis döntés után belemntem, s GER-Tech-s lettem. Bizony az élet csupa változás.
Szóval ahogy befejezem a Stalliont CRCbe, egyből célirányosan fogok 'dolgozni'. Főleg mivel hogy 2 csajnak is lőttek akit kinéztem, az egyiket én dobtam, már vagy 1,5 éves próbálkozás után tök rideg volt a csaj, a másik meg összejött egy 30 évessel, s az én 17-s korommal labdába se rúghatok.
s egyébként is kezdtem gondoltokozni hogy olyan nő kéne aki bírja amit csinálok.
S a válaszra nem kelett sokat várni :D