Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
Renegade #9604 igazad van, kapkodtam, nem írtam le mindent:
a magyar csapatok közül nagyon sokan szintén hülyére vertek, lőttek, erőszakoltak mindenkit, rendfeltartás címén, ez is vitathatatlan, gondolom ha azt írom, hogy oldaltól független szörnyűségek, akkor sejted, hogy emiatt is fogom a fejemet.
Hozzájuk KÉPEST, hangsúly a képesen: igen itt 44-ben puccs volt, jöttek a nyilasok, deportáltak és Dunába lőttek embereket, aztán jött a keményvonalas szocializmus, akik ugyanezt csinálták pepitában. Mindkét szövetség tele volt túlkapásokkal, terror akciókkal, de lám felkapod a fejed arra, hogy ha úgy gondolom hogy az ellenségeink rosszabbak voltak, mint a szövetségeseink. Az hogy én ezt így látom, nem azt jelenti, hogy diktatúrában akarok élni.
Óhh azokban a kupikban voltak jól képzett árja kémlányok is, az is megér egy misét.
tehát, ha egy független állam neked nem tetsző diktatúrára vált, attól függetlenül, hogy hasonlóból sok van a környéken, lásd balul elsült Irán, akkor az ok a lerohanásra? Az továbbra sem tetszik, hogy egy kalap alá van véve a honvédő és a megvezetett öngyilkos merénylő?
De tudod, a honvédelem nem reguláris eszközökkel mindig kényes téma (mármint a ki a gerilla, ki a partizán, ki a terrorista).
Pontosan tudod, hogy a kisállamok tilitoli parasztok a nagyok asztalán, egy demokrata állam gond nélkül támogat egy diktatúrát, ha az az érdeke, egész biztos vagyok benne, hogy a Szovjetek is csináltak ilyet pepitában.
Igen a terrorizmus létező dolog, harcolni kell ellene, szerintem titkosszolgálati eszközökkel, mert ott kicsi a járulékos veszteség. Lehet, hogy számodra elfogadható lerohanni egy gyenge országot, lenullázva a jelképes infrastruktúrát, számomra viszont nem az. Szerintem a tálibok ideológiai középkorba taszították az országot, a NATO erők pedig tettek róla, hogy gazdaságilag így is maradjon. Szerintem Amerikának gazdasági érdeke, hogy valahol mindig akciózzon, legyen egy ellenségkép. Én látom ezt is, ahogy látom azt is, hogy mennyi mindent adott a világnak, hogy büszkék lehetünk a NASA-ra, a fejlesztésekre, stb.
Ha már 9/11: számodra normális pár ezer ártatlan saját civilt megtorolni úgy, hogy több tízezer semleges civilt (is) megölünk? Ezen mindig ki fognak akadni az idealisták, pacifisták, talán még a realisták is.