Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
Renegade #9594 Szerintem valahol közöttetek van az igazság, bár én is szalonnácinak tartom magamat, ahogy én látom:
Lengyelországot klasszikus "toljuk hátra az ellent" taktikával kapták szét, kevés volt az átkarolás, a Németek minden tekintettben nyomasztó fölényben voltak, de a lengyelek jól képzettek voltak és sokan, még ellentámadásra is futotta nekik, kitörni is volt erejük, de aztán a Szovjetek szépen hátba kapták őket, és mindkét fél egymással versengve darálta be a civil lakosságot, szerintem a nagy vesztesei ők a háborúnak, mindenki csak szívatta őket, lásd Varsói felkelést ölbetett kézzel végignéző szovjetek + még a keleti blokkba is került.
Fr, na igen mint a Szovjetek csak kicsiben, jobb tankok, nagyobb hadsereg, több gépesített alakulat, a Német taktika gyorsabban szedte szét őket, mint ahogy vissza tudtak vonulni, itt ugye meg is volt az első hiba, hagyták lelépni a szövi hadsereget, itt kellett volna nagyobb erőt mutatni (ha már úgysem voltak erkölcsi aggályaik a harcoló feleknek), belebombázni a megmaradt szövi hadsereget a tengerbe, vagy elkapni őket.
Szovjetek: hát erről kisregényt lehetne írni 25+ K szovjet tank várta a párezer Németet, t-34-ből és KV- ből több volt mint ahány épkézláb Német tank, de csapnivaló legénység + vezetés. Ez megint csak a német hadvezetés diadala, az, hogy a pzIII-asok le tudták radírozni a jóval ütőképesebb t-34eseket, az azért sok mindent elárul. Azt ne felejtsük el, hogy a szovjet tank veszteség minden évben felülmúlttá a németet, még 45-ben is. A sokak által mennyekbe magasztalt t-34 ből több veszett oda (40K+), mint amennyi tank valaha a történelemben.
Ugye van egy idevágó jópofa idézet, amit máshogy használnak a szovjetfanok mint a németfanok: egy t-34en egy pak36-os 20+ találatot ért el, micsoda jól védett tank volt...bizony az, de az a személyzet mélyen ássa el magát, akire úgy ki lehet lőni 20+ gránátot (remek találati aránnyal), hogy azt sem tudja mi van.
És akkor itt jön be a sok ha: ha elfoglalják Leningrádot és körbeveszik Moszkvát, ha felmentők látszatát keltik a Baltikumban és Ukrajnában, nyernek. Ha marad az a forgatókönyv, ami volt, de az orosz nép nem hajlandó magát beáldozni (totális honvédő háború), akkor is nyernek.
A II. vh azért érdekes téma, mert több olyan sarokpontja van, amiből ha csak pár változik, akkor teljesen más irányt vesz a történelem.
Népirtások: hát ebben én is a súlyozás híve vagyok, persze mindenkinek kötél, aki huncut, pl, bárki aki terrorbombázásra ad parancsot, kifejezetten civil lakosság ellen. Atomot nem dobunk civil városra, csak azért mert van, nem nagyon lehet kimagyarázni azt, hogy Nagasaki 250 katonáért cserébe elfogadható a 100K+ civil áldozat. (már ha valós adatokat használ Oliver Stone).