Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
fonak #9584 A németeknek két esélyük lett volna, ha 40-ben megsemmisítik az angol expedíciós hadsereget, ahelyett, hogy hagyják átmenekülni a csatornán, és utána partra szállnak Angliában (az angliai csata nyerhető lett volna, ha értelmesebben használják a légierőt, mondjuk az angol repülőgépgyárakra és repterekre koncentrálva, meg a radartornyokra, London helyett), másodszor meg ha 41 végén nem állítják meg őket Moszkva alatt. Mondjuk még később is nagyban késleltethették volna a ruszkikat, Sztálingrádnál és Kurszknál is hülyeségeket műveltek főleg Hitler ostobaságai miatt (előbbitől vissza kellett volna vonulniuk időben, utóbbinál nem várni hónapokat, amíg a ruszkik hatalmas védelmet építenek ki, meg persze nem ártott volna, ha a Vörös Zenekar nem árulja el a ruszkiknak a német terveket, de ha már elkezdték, nem kellett volna lefújni a győzelem küszöbén - a ruszkik hatalmas veszteségeket szenvedtek, az akkori összes harckocsijuk nagyobb része odaveszett, nem véletlenül siettek utána áttérni a T-34/85-re és az ISZ-2-re, meg az ISZU-kra). De az anyagháborút így is előbb-utóbb elvesztik, bár el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Speer már a háború elején megkapja a német hadigazdaság irányítását (43-ig Németország még csak nem is állt át a teljes hadigazdaságra, utána is pl. ideológiai okokból ódzkodtak a nők gyárakba terelésétől stb.)
A tengó háború esetén, ha a Type XXI-eket valamivel korábban ki tudják hozni, másképp alakult volna az is, de mire elkezdték gyártani, legénység sem volt rájuk már.
Két véglet van a megítélésben, mert a németfanoknál az angolszászok sem kevésbé elfogultak a saját irányukba. Az pl. vicc, hogy a radart máig angol találmányként ünneplik, amikor a németeknek a háború elején jóval feljlettebb radarjaik voltak, a Würzburg/Freya sokkal fejlettebbek voltak a Chain Home-nál, a német hadihajókon is sokkal fejlettebb tűzvezető radarok voltak, mint az angolokén (az angolok igazából nem is voltak képesek a radaros tűzvezetésre akkor, legalábbis az acélmonstrum cikksorozatban is mintha ezt taglalta volna valahol a Zoli.. asszem a Bismarck sem puszta mázliból kapta tele a Hoodot).
Persze az atombomba mindenképp eldöntötte volna a meccset, akkor Hirosima helyett Berlin kapja az elsőt valószínűleg.