Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • Pluskast
    #9201
    Igen ez igaz. Azonban azt sem felejtsük el, hogy Németország sugaras gépeinek komolyabb fejlesztése csak a negyvenes évek közepétől kezdődött. Ha jól emlékszem a programot leállították vagy épp, hogy csak vegetált. Nem tudom mi igaz ebből de én azt olvastam (már nem is tudom, hogy hol), hogy 1941-ben végeztek egy összehasonlító repülést a He 280 és az Fw 190 között. He 280 négyszer repült végig egy ovális pályán, míg a Fw 190 csak háromszor fordult. Ráadásul a He 280-as program gyakorlatilag amiatt bukott meg, mert Udet-nek nem tetszett a gép. Ha megkapták volna szükséges anyagi támogatást ki tudtak volna fejleszteni 41-ben egy olyan hajtóművet ami versenyképes lett volna.