Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • robgros
    #8632

    Charles Messenger a The battle of britain c. rövid elképzelésében úgy véli, ha a német légierő az ismertetett célpontok megsemmisítésével/rongálásával annyira legyengíti a vadász-parancsnokságot, hogy számottevő védelmet képtelen nyújtani(akár London védelmére sem), nem lenne szükség Anglia inváziójára sem, mivel a briteknél bukna Churchill és az engedékenyebb Hallifax kapná a miniszterelnökséget, ezzel a tisztével pedig békét kötne Németországgal. Azaz ily módon egy partraszállásnak sem lenne értelme.

    A legújabb Regiment magazinban pont írnak a Seelöwe hadműveletről és a végén elismerik, Hitlernek volt oka elhalasztani a partraszállást, miután telt az idő és az áhított légi fölényt képtelenek voltak kiharcolni. Ráadásul 1974-ben a brit katonai hadiakadémia növendékei eljátszották a képzeletbeli inváziót úgy, hogy a Luftwaffe nem vívta ki a már említett fölényt, az eredmény pedig magától értetődött: a RAF és a Royal Navy elvágta az utánpótlást ez pedig egyértelmű vereséget idézett elő az inváziós erőknél.