Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • robgros
    #8592

    A felvetésedre bátorkodtam elővenni a Robert Cowley féle What if gyűjteményt és megnézni pár szöveget erről, konkrétan arról, hogy 1948-ban, ha nagyságos Sztálin apó kiadja az ukázt a szovjet haderőnek, hogy irány Nyugat, szabadítsunk fel pluszban még néhány 100 km-t, hogy reagálhatott volna az angolszász erő. David Clay Large montanai történész prof. egyik írásában kifejti, a Közép-és Kelet-Európai régióban az erőegyensúly-legalábbis a hagyományos katonai erő szempontjából- drámai mértékben a szovjeteknek kedvezően mozdult el. Az amerikai hírszerzés úgy becsülte, hogy a szárazföldi erő(valószínűleg a megszállt európai részekről van szó) 2,5 millió embert számlál, akiket 175 hadosztályba osztottak el. Persze ma már ismeretes, ez a becslés erősen túlzott. A hírszerzők állítása szerint 84 a német megszállási zónában, illetve a szatelit államokban állomásozott. Ez ellen a nyugatiak 'csak' 16 hadosztályt tudtak felvonultatni, ezek német, osztrák, francia területen, valamint a Benelux-államokban voltak.
    Ennyit a haderőkről. Ha Szálin úgy dönt, tovább küldi a hadsereget, a nyugati erők taktikai és stratégiai nukleáris fegyvereket vetnek be.
    Tulajdonképp 3 variáns létezett:
    1, légi támadások atom fegyverrel a katonai alakulatokra, kommunikációs vonalakra, ezt pedig felszíni ellentámadások követik a spanyol és szicíliai hídfőkből. Ez a szárazföldi hadsereg javaslata.
    2, szintén atom csapás szovjet földön, nagy hatótávú bombázókkal, ez a légierő terve.
    3, taktikai atom csapás repülőgép-hordozókról felszálló gépekkel katonai alakulatokra, ez a haditengerészet ötlete.