Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
ManoNegra #8421 Igaz, hogy nem szerencsés ilyen jelzős szerkezeteket használni, de akkor nyilas terrort és rémuralmat sem szerencsés, hiszen ennek is van egy emocionális felhangja. Ami ennél is rosszabb, szerintem a direkt csúsztatások, apró hazugságok elrejtése egy-egy tudományosnak szánt elemzésben. Itt van például ez azt írja:
1944 augusztusában a háborúból való kiugrás egyre sürgősebbé vált. Románia ugyanis időközben átállt a szövetségesek oldalára, s így a Vörös Hadsereg a magyar határra ért, ráadásul megkerülte a Kárpátokban kiépített védővonalakat. Horthy ha késve is, de belátta: a Szovjetunióval kell tárgyalnia. Egy magyar küldöttség át is jutott a fronton, és előzetes fegyverszünetet kötött Moszkvában. Ezt követően a kormányzó már nem is a kilépésre, hanem a szövetségesekhez történő átállásra adott parancsot.
Pedig ha jól tudom, pont ez volt az a követelés a szovjet részéről, amit nem tudott elfogadni, azaz hogy az addigi szövetségest hátbatámadja. Fegyverletételről volt szó.