Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • Molnibalage
    #8324
    Melyik részét?

    Mert a afrikai hadjárat alatt amikor oda vissza pinpongoztak, akkor a másik oldalon nem valami nagy nevű ellenfél volt, mégis hányszor csapták vissza Rommelt a startvonalhoz?

    A franciákat nem volt nagy szám leverni, más is megtette, tehát Rommel semmi kiugrót nem mutatott más egyeségekkel összevetve véleményem szerint.

    Rommel azért is vitte olyan magasra, mert személyesen ismerte Hitlert, akivel már nem emlékszem hogyan, de találkozott Fr. után.

    Rommel jó harctéri parancsnok volt, de - már elnézést - szegény stratégiai szinten döbbenetesen rövidlátó volt. (Egy ismerősöm ennél kevésbé cizelláltan fogalmazott, ő szerinte egyenesen hülye volt, mint a seggem...)

    Ugyanis a Málta elleni iváziót zemélyesen állítatta le úgy, hogy átnyúlt a felettese (Kesselring?) felett és Hitlerhez ment sírni, hogy nem kap elég támogatást. Az inváziót lefújták, megkapta az arra elkülnített források egy részét. A bibi az, hogy és később az a kis tüske volt az alapja annak, hogy szétverték a németek utánpótlási vonalát a tengeren és Málta nélkül a Földközi-tenger uralása lehetetlen volt. Ennyire rövidlátó volt Rommel...

    Ha Málta elesik, akkor elég kérdéses az, hogy a Földközi-tenger medencéjét meg tudták -e volna tartani 1941-ben. A jenkikkel biztos visszafoglalták volna előtt utóbb, de az ziher, hogy Rommel dolga könnyebb lett volna, ha előbb elfoglalja Máltát.