Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • ManoNegra
    #8125
    A tragédia neve: holodomor

    Baloldali történészek, például a magyar Krausz Tamás szerint Nyugaton csak azért emlegettek hétmillió áldozatot, hogy az meghaladja a holokauszt áldozatainak számát.

    Kutatásaim azt bizonyítják, hogy Robert Conquest történész becslése a hétmillió áldozatról helyes. Ami a holokauszttal való összehasonlítást illeti, anélkül, hogy a nácik szörnyű bűneit kisebbíteni akarnám, két körülményre hívom fel a figyelmet. Az egyik: Sztálin a népirtás terén megelőzte Hitlert, hiszen még előtte sikerült elpusztítania ártatlan emberek millióit. Megjegyzendő, hogy Európa, más okok mellett, azért is figyelt olyan kevéssé arra, ami Ukrajnában történt, mert Hitler éppen ekkor, 1933. január végén jutott hatalomra, s ez töltötte be a világsajtót. Másodszorra érdemes azt is megjegyezni, hogy míg Sztálin alig több mint másfél év leforgása alatt hétmillió embert pusztított el, addig a holokauszt előkészítését már 1939-ben elkezdték, de a II. világháború végéig így is "csak" hatmillió embert tudtak elpusztítani. Vagyis Sztálin nemcsak előbb kezdte, de hatékonyabban is folytatta a népirtást, mint Hitler.

    Sztálin azért rekviráltatta el a gabonát a parasztoktól, mert minél többet akart Nyugatra exportálni, hogy a Szovjetunió devizát szerezzen az iparosításhoz. Ennek alapján állítják egyesek, hogy amíg a holokausztot kizárólag irracionális okok alapján vitték véghez, addig a holodomor, legalábbis részben, "racionális" döntés volt.

    A Szovjetuniónak 1932-33-ban mintegy 240 milliárd aranyrubel bevétele volt az ukrán gabonából. Pedig a beszolgáltatott gabona jó részét el sem szállították, a malmok mellett rothadt el, de nem adták oda az éhezőknek. Az óriási összeg jó részét Sztálin és a kommunista párt használhatatlan presztízsberuházásokra vagy nyugati kommunista pártok támogatására fordította.

    Az ideológia teljesen elvakította azokat a helyi pártvezetőket, akik hermetikusan elszigetelték a falvakat, egész vidékeket, amelyeket előzőleg kifosztottak.

    Pártiratokból tudjuk, hogy egyes politikusok valóban tervbe vették Ukrajna "etnikai átalakítását", illetve olyan társadalmi szerkezet kialakítását a kollektivizálás révén, amely elősegíti a kommunista társadalom felépítését. Az ideológiánál fontosabb volt az etnikai tisztogatás és a gazdasági kényszer. Ám ez utóbbi csak egy olyan tébolyult, a valóságtól teljesen elszakadt diktátor számára szolgálhatott ürügyül a népirtáshoz, amilyen Sztálin volt.