Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
#5727
Kicsit off téma, de basszus én ezt mai napig nem is tudtam!
Magyarok az Amerikai polgárháborúban.
Az amerikai polgárháborúban azonkívül, hogy magyarok is szolgáltak nagy számban, az északi hadsereg magyar nyelvet használt a rejtjeles üzeneteknél, amit a déliek nem tudtak megfejteni, részben nagyon kevés magyar szolgált közöttük, így nem tudhatták, hogy pontosan milyen nyelvről is van szó.
Pivány Jenő adatai szerint kb. 800 magyar harcolt a polgárháborúban, közülük 7 volt tábornok (ebből 5 dandárparancsnok), 15 ezredes, 2 alezredes, 13 őrnagy, 12 százados és több alacsonyabb rangú tiszt.
Az elbukott szabadságharc után – részben a megtorlástól való félelmükben – sokan döntöttek az emigráció mellett. Nagy számú magyar harcolt például Garibaldi seregében és a krími háborúban is.
Amerikába a legtöbben Törökországon vagy Hamburgon, majd Anglián keresztül jutottak. Ujházy László – a nagyobb arányú amerikai emigráció reményében – megalapította Új-Budát (New-Buda, ma Davis City, Iowa), ahol a legtöbb 48-as amerikai emigráns megfordult az 1850-es években.
Az USA-ba kivándoroltak elsősorban (elvi okokból) az északi oldalon harcoltak a polgárháborúban.
* Albert Anzelm
* Asbóth Sándor
* Fiala János
* Figyelmessy Fülöp
* Majthényi Tivadar
* Perczel Miklós
* Stáhel-Számvald Gyula
* Zágonyi Károly