Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
#5624
Elementális szerintem sem de azért észre vehető volt legalább is ha a T-34-esre gondolok.
Az 1920-as évek végén, az 1930-as évek elején nagyon hasonló harckocsikkal rukkoltak elő a különféle országok, a német Leichte Traktor semmivel sem maradt el igazán a különféle angol, francia és szovjet harckocsiktól. A Grosstraktor széria, illetve a PzKpfw NbFz V. és VI. is tökéletesen megfelelt a korszak T-35, a Char-2C vagy a Vickers A1E1 harckocsijainak.
A T-34-es elődje a T-32 (A-32), ez egy erős fegyverzetű, gyors, de gyengébben páncélozott harckocsi, volt, ami gyakorlatilag minden dologgal rendelkezett, amivel a T-34, "csak" 10-30 mm-es páncélzata volt, így a tömege a ma nevetségesnek ható 19 tonna volt. 1938-ban az A-20-assal együtt tesztelték, a két harckocsi nagyon hasonlóan nézett ki, a gyenge páncélzata miatt nem kértek belőle. Ekkor döntöttek a páncélzat megerősítésén, ebből lett a T-34. Ezen harckocsik legnagyobb újítása a döntött páncélzat és az erős fegyverzet volt. Ezt nem lehet elvitatni tőlük, ahogy a KV-1 széria előnyeit sem.
Ugyanakkor tisztán a T-34 és KV-1 egyértelműen fejlettnek tekinteni sem lehet. A rádiók hiánya, az intercom hiánya például ugyanúgy a fejlettség része, ahogy az optika vagy a külön töltő-kezelő pozició biztosítása. A németek ilyen dolgokra helyezték a hangsúlyt, a többi téren pedig kvázi követték az általános doktrinákat, illetve igyekeztek a német stratégiához idomulni.
A németeknek is megvoltak a saját tervei, 1937-ben már készült a Pz.IV. utódja, a VK 3001 Porche és Henchel féle változata, a T-34-eshez fogható képességekkel, 30-32 tonnás tömeg, 75mm L/24 vagy 105mm L/28 löveg eredetileg, majd 1941 tavaszától 88mm KwK 36 L/56 löveggel, 50-80mm-es, kis mértékben döntött (0-21 fok) frontpáncélzattal. Ha a VK 3001(P) sorozatban készült volna 1941 nyarától, a Pz IV. helyett, érdekes lehetett volna a dolog. Ám a németeknél a harckocsi fejlesztés nem volt kiemelt az 1938-1941 közötti időszakban, csak a szovjet T-34 és KV-1 elleni tapasztalatok rázzák meg elementális erővel a vészharangot.
Nem elvitatni akarom a T-34 és a KV-1 egyértelműen jól sikerült részleteit, de pusztán ezek alapján nem mondanám, hogy a szovjet harckocsi fejlesztések messze überelték a németekét.
.Ettől függetlenül ők már jóval a németek elött felismerték a hátul kivezérelt hajtás előnyeit amelyet az amerikaiak is átvettek az M-26 nehéz harckocsihoz
Az M-26 is 2.76 méter magas volt...
.Azt pedig én is aláírom hogy a háború alatt a brit harckicsik rosszabbak voltak mint a német hk-k mivel az angolok első sorban a haditengerészetre illetve a légierőre helyezték a hangsúlyt.
Nem igaz, az angolok nagyon is sok harckocsi fejlesztéssel foglalkoztak, sőt, az 1920-as években még ők diktálták a "divatot", a Vickers A1E1 volt a nehéz harckocsik etalonja ekkoriban, a franciák, a szovjetek és a németek is ezek alapján kezdték el a saját nehéz harckocsi programjaikat. Az ő nevükhöz fűződik a "Cruiser" harckocsi kifejlesztése, ami alapjaiban nem volt rosszabb, mint az első Pz III.-asok. Az angolok figyelemmel kísérték a szovjetek és a Christie-féle futómű szoros barátságát, és ezek alapján álltak neki a saját A12-es harckocsijaiknak. Egyszóval azért az angolok nem "fejeltették el" a harckocsikat, "mindössze" a franciákhoz hasonlóan a doktrinában voltak nagyon súlyos lemaradásban.