Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
#5491
nem hiszem hogy a hadivselő felek olyan nagyon ügyeltek volna a betartására.
Pedig pont fordítva történt, a legtöbb esetben betartották a Genfi egyezményben foglaltakat. A nagy vihart kavart kevés kivétel később hadbíróságot ért, vagy a vesztes feleknél háborús bűnökért való felelés.
A német és szovjet hadsereg álltal elkövetett kegyetlenségek ismertek számomra.
A Szovjetek, ahogy alant is írták, nem írták alá ekkor még a Genfi egyezményt. Emiatt az akkor érvényben lévő megfogalmazás szerint ellenük sem volt érvényben, csak az 1949-es Genfi egyezmény után vezették be azt a paragrafust, amely szerint az aláíróra akkor is vonatkozik az egyezmény, ha az ellenfele nem írta alá azt. Emiatt támadták az USA Guantanamo-i fogolytáborát is jogilag, például.
Brit és amerikai részről talán a civil lakosság bombázását lehetne megnevezni háborús bűn ként.
A II.Vh alatt a szövetségesek is szegték meg például a II. Genfi egyezményt, illetve Londoni Tengerészeti Egyezményt, amely a hajótöröttekkel való bánásmódot szabta meg. Ezeket bizonyító tények miatt lett felmentve Dönitz utóbb a 154-es Háborús Parancs és a Laconia-Parancs miatti vádelemelés miatt. Ebben ugye arra utasítja a tengeralattjárók parancsnokait, hogy ne foglalkozzanak a hajótöröttekkel, illetve adott esetben végezzenek velük. Az amerikaiak hasonló parancsot adtak tengeralattjáró parancsokaiknak a Csendes-óceánon...
Szintén háborús bűnnek számít a Szovjet munkatáborok ("Gulágok") esete, az Amerikaiak koncentrációs táborai, ahova az ország területén élő Japán, illetve Japán-származású embereket zárták. Amerikai részről ott van a Canicatti-mészárlás, ahol fegyvertelen civilek tömegébe lőttek az amerikaiak.
.Lehet hogy rosszul tudom de a nagyvárosok bombázása azért is került terítékre mert: a bombázó gépek találati pontossága igen szerény volt illetve így próbálták demoralizálni a lakosságot vagy megtörni az adott nép ellenállását.
Például a Drezdai bombázás tisztán terror-bombázás, ahogy a Hiroshimai és Nagaszaki bombázás is gyakorlatilag annak tekinthető...
A holokauszt sem volt humanista küldetés...de a Sztálini terror sem a mentsük meg az emberiséget című küldetés volt.A történelem könyvek pedig alig méltatják....
Ez attól függ, melyik történelemkönyvet tartod a kezedben. :)