Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
#5156
Chamberlaint utólag sokan kritizálták, hogy mennyire nem tett semmit a nácik ellen, sőt, hogy még barátkozott is velük. Ám pár apróságot nem árt figyelembe venni.
-Chamberlain nagyon intelligens politikus volt, és ízig-vérig a Brit birodalomi státusz megőrzésére törekedett. Az RAF egyik legnagyobb patrónusa volt (szemben Churchillel, aki a flottát tartotta elsődlegesnek, és a csatahajók nagy szerelmese volt).
-Úgy vélte, hogy az I.Vh végén megállapított súlyos Német háborús kártérítési kötelezettségek és a komoly katonai megkötések túl nagy terhet rónak a Németekre, és ezáltal csak feszültségeket okoznak. Ebben lássuk be van némi ráció, hiszen ezeknek is közük volt a szélsőséges náci és kommunista csoportok erőre kaphattak a háború után.
-Chamberlain pontosan tisztába volt azzal, hogy a Brit birodalom végleg belerokkanna még egy világháborúba, így a birodalom szempontjából létfontosságú, hogy ne keveredjen háborúba, amíg nem erősödik ismét. Mikor a háború kirobbanása után bevezették a háborús termelést, meg is jegyezte, hogy ezzel a döntéssel függetlenül a háború kimenetelétől máris csődbe vitték az országot. Ebben is reálisabb volt, mint Churchill, aki kvázi feláldozta a Brit gyarmatbirodalmat a II.Vh-ban a nácik legyőzéséért. Lehet azt mondani, hogy ő látta jól, de onnan is meg lehetne közelíteni, hogy mi van akkor, ha létrejön békés a Német-Angol együttélés, amiről Hitler ábrándozott? Lehet, hogy Európa nagy részét a náci Németország uralta volna a II.Vh után, de a Brit gyarmatbirodalom ez esetben teljes mellszélességgel fordulhatott volna Ázsia felé, hogy az ottani gyarmatait védje a Japánok ellen, és az Angol birodalom talán még ma is valóban fentállna...
-Chamberlaintől 1938-ban azt várták, hogy elkerülje a háborút. Mikor hazatért a Hitlerrel való tárgyalásból, hősként ünnepelték, még a király is elismerően szólt az elért eredményeiről, és hogy milyen állhatatosan dolgozik a békéért. Nem lehet tehát ezért igazán szidni, azt tette, amit az emberek elvártak tőle.
-1939-ben igyekezett mindent megtenni, hogy eltántorítsa a Németeket a háborútól, ám ezúttal már agresszíven. Ugyanakkor nem bízott a Szovjetekben, és bár az angol politikusok egy része dolgozott az Angol-Szovjet egyezményen, amivel Hitlert bezárhatták volna teljesen, Chamberlain mindig ellene volt ennek, igaz a Molotov-Ribbentrop paktum után már nem is kellett emiatt fájjon a feje. Chamberlain nem hezitált sokat a Lengyelország lerohanása után, rövid úton kihírdette a háborús állapotokat, és ő állította fel a Háborús Kabinetet, amelybe (talán hibásan) Churchillt nevezte ki az Admiralitás Első Lordjának posztjára. Ez egyébként annyira hibás döntés volt, hogy saját maga is sokat ostorozta később miatta. Churchill folyamatosan képtelen ötletekkel bombázta a kabinetet, mint az Operation Catherine. Ez a Balti-tenger feletti uralom átvétele három kiöregedett csatahajó által, amit átépítenének lassú járatú "páncélos teknőssé". Nem kétséges, hogy a német légierő és a német tengeralattjárók és torpedónaszádok valószínűleg pillanatok alatt szétverték volna ezt a kísértetflottát...
Szerintem Chamberlain megítélése alaptalanul negatív, ő azt tette, amit az adott helyzetben megkívánt tőle a haza. Churchill vele szemben egy agresszívabb politikát képviselt, és egyáltalán nem biztos, hogy jobban jártak volna vele a Britek. Megjegyzés: a Norvégiai fiaskó, ami miatt Chamberlainnek végül is távoznia kellett a kabinet éléről, gyakorlatilag teljes egészében Churchill kezdeményezése és tervezése volt...