Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • Molnibalage
    #4943
    Finomító: Majkopba szétszerelve vittek. Vajon máshova nem tudtak volna?

    Erről dobjál már valami linket, mert ezt egyszerűen nem hiszem el. Nézd már meg Száhalombattát, hogy mekkora. Még egy fele akkora finomító felépítése is fél évizted, vagy inkább több... Vagy ez. max. finomítócska, ami egy terméket csinál, de azt is éppen csak úgy és annyit ahogy. Maga a telepítés és odaszállítás lehet, hogy többe volt, mint amit hozott.

    Olajvezeték: Nehéz megépíteni, de nem lehetetlen. Emellett vasút is van a világon. Az amik egy év alatt kiépítettek vasutat meg autóutat Bakutól Bászráig úgy, hogy a másik kontinensről jöttek hajóval. Gyanítom a németek sem estek volna kétségbe. Pláne, hogy a Berlin-Bagdad vasútvonal még ekkor biza megvolt. ;)

    Ez mind szép és jó, de az nem békeidőben készült vagy akkor, mikor nem volt légierő? Mert azért ezt nem nézték volna tétlenük a többiek sem.


    Annál jobb helyismeret nem kell, mint amit a helyiek nyújtanak. (Ellentétben az angol-amikkal, akiket az irakiak egy ideig még támadtak is, mikor építkeztek.)

    Na azért ez merdek volt. Szerinted az Ali vagy Kszuf az geológiailag ismerte a terepet? Tudta, hogy mi a talajnyomás stb.? A helyesimeret nem ezzel egyenlő.


    Alapvetően a legnagyobb probléma mineden spekulácó ellenére a következő, és elképesztő, hogy eddig senki nem írta le. 1940 végére papíron egy éve folyt a háború, de abból 1939 szept. és 1940 áprilisa között gyakorlatilag latymatag tengó háborún kívül nem volt semmi. Afrkia 1941 közepe felé kezdődött igazán.

    Ezalatt a 1,5 év - 7 hónap (!) alatt elképesztő mennyiségű és igen súlyos hibát követtek el a németek. Hagyták megpattani az angolokat a francia partoknál, a Lufwaffe nem szállt be erőteljesen a konvojok irtásába, segített az olaszoknak a Balkánon. Ennek semmi értelme és gyakorlati haszna nem volt, de késletette a Barbarossát, ami ha 1-2 hónappal korábban kezdődik, akkor bezony más lett volna a leányzó fekvése. A SZU-t pl. kisebb légierővel támadták meg asszem, mint Franciaországot, mert a gazdaság szinte békeidős szinten zakatolt és nem pótolták a veszteségeket, de a fejlesztésket is elhanyagolták. Ez a kurszki csatárol linkelt anyagon is látszik. 1943-ban is nagyon kemény mennyiségű Pz. III variánst használtak. Akkor az már elég harmatos volt...

    Ti viszont feltételezitek, hogy ha "ez és ez" sikerül és a továbbiakban minden pompás, akkor estleg más lehetett volna. Érdekes módon, az fel sem merül, hogy ilyen kapitális hülyeségeket folytattak volna csak a hasonló léptékben a továbbiakban, akkor mi lett volna. Magyarán mitől lettek volna okosoabbak, mikor már eleve az egész Afrikai front alapvetően egy hiba volt és csak nyűg a nykukon?

    Ez a fajta megközelítés egyszerűen az én szememben lerombolja azt a feltevést, hogy lett volna esély bármiféle német sikerre hosszútávon. Amíg egy félkegyelmű hülye és bandája volt a főnök, addig erre esély sem lett volna annak ellenére, hogy voltak zseniális katonai parancsnokok. Hitler szinte ötletszerűen háborúzott és felkészületnelül kezdett neki, de még ezek után sem pörgette fel a gazdasáot. Hát mi ez, ha nem színtiszta dilettantizmus? A német fegyvernemek is inkább fojtogattás egymást együttműködés helyett.