Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • elmeroggyant
    #4917
    Igen, ezt is hallottam már róla. Kár, hogy Kesselring (az olasz front parancsnoka) nem így vélekedik a kérdésről. ;)
    Máltának a lefújása meg teljesen máshonnan jött, nem tőle és nem miatta. Sőt, kifejezetten támogatta Málta lerohanását több dologgal is, hiszen azt még ő is felfogta, ha nincs az olaszok meg őközte Málta, akkor több lesz az ellátmánya. Ez olyan kisiskolás szint. Legalábbis a leghülyébb kadét is tudja, hogy ha az ellenség köztem meg az ellátmány között van, akor neheztebben jutok az ellátmányhoz. Bár lehet, hogy Rommel egyesek szerint erre nem látott rá. Szerintem nagyon is. Pláne, hogy kifejti könyvében is, hogy Kréta helyett Máltát kellett volna támadniuk ugyanolyan vehemenciával.
    De sebaj. Ezen nem veszünk össze. ;)