Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • degenerator
    #4696
    pontosan én is így voltam vele. bár amikor elkezdte az elején részletezni, hogy gyakorlatilag semmi nem maradt meg belőle a közös emlékezetben, gyanús lett.

    amúgy nagy hagyománya volt a komcsiknak, minden az előző korra utaló haditechnikai nyomot beolvasztani, eltüntetni.

    84ben egy szentendrei kiránduló csoport talált egy réten egy királytigrist. a gyűjtsd a vasat mozgalom keretében beolvasztották.

    a vérmező eredetileg lovas gyakorlópálya volt, néhol négy méterrel volt lejjebb, mint most. a háború után odahordtak hullát, puskát, tankot, lezuhant repülőgépeket, és betemették sittel. 1 éve kb 1 méter mélyre ástak le vmi építkezés keretében, már találtak 30 német rohamsisakot.

    a háború után kb 30-40 bf 109 vagy me 109 (valami repülő szar, bocs, de soha nem érdekeltek:) volt az országban, működőképes állapotban. sorsuk a bezúzatás.

    zrínyi alapra csináltak darut egy gyárban, aminek szintén elfelejtettem a nevét, pedig tegnap este vagy 10szer is elismételtem magamban, hogy mindenképpen megjegyezzem:) no, lényeg a lényeg, amikor a pártember az 50es években megtudta, hogy mi is tartja a darut, már izzították is a kohót.



    no, ezek után csodálkozol, hogy az egyik legnagyobb mérnöki bravúrról nem maradt fent értékelhető információ?