Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • Pluskast
    #4485
    Csak, hogy tisztázva legyen néhány dolog. IV. "Kun" László magyar árpád házi király volt. Az anyja volt kun. A kunokkal való problémák a 13. századra tehetőek, a törökök meg a 16. században foglalták el az országot. Szóval a kunoknak köze nincs a törökökhöz! Nem kellene keverni a dolgokat, max a tatárok bejövetelére gondolhattál de az is hibás, mivel a kunokat IV Béla a tatár járás után vissza hívta és határőr védelmi feladatokkal bízta meg őket. Hozzá teszem sikeresen mivel a tatárok (akkor már arany horda néven) 1241 után még egyszer megpróbáltak betörni az országba, sikertelenül köszönhetően a kunoknak.

    Az első és második bécsi döntés meg igen is helyes volt. Nagyon könnyű okosnak lenni így utólag, hogy így meg úgy kellett volna cselekedni. De kérdem én mit kellett volna tenni? Csatlakoznunk kellett volna a szövetségesekhez 1939-ben??? Úgy lerohannak minket mint a szart és lehet, hogy annyi magyar sem marad ebben az országban, hogy képes legyen létezni. Trianon igen is egy igazságtalan béke volt és ebben mindenki egyet értett. Még az 1919-es tanácsköztársaság is mit gondolsz miért harcolt? Ők sem ismerték el Trianont. És, hogy a magyaroknak köszönhető az Ivh kirobbanás az kérlek egy nagy adag hazugság és bolond vagy ha ezt elhiszed. A ruszki titkos szolgálatnak kőkeményen benne volt a keze Ferenc Ferdinánd kinyírásában.