Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • degenerator
    #4347
    szép történet, csak hibádzik egy két helyen. pl.:
    -a zsidók elsősorban azért lehettek gyanúsak, mert "kifelé záró" közösségekben éltek, furcsa szokásaik voltak, és az ő értékrendjük szerint "át lehetett verni a gójokat". sok helyen a középkorban megkülönböztető jelzést kellett viselniük, csillagot, vagy sárga öltözéket, hogy a messziről jött ember is tudja, kivel kereskedik.
    -már az ókorban is voltak úgymond, progromok, szerte európában, és a közel-keleten. a római császárok udvarában is megtalálhatóak voltak, mindenféle kétes ügylet mögött őket sejtették.
    -kialakultak a zsidó valláson belül egészen furcsa szekták is, melyek halálosan komolyan vették a tóra/talmud minden egyes szavát, és az olyan hagyományaikat is betartották, mint az emberáldozat. /egy olaszországban élő zsidó történelemtudós szerint legalábbis, bár tiltakoznak ellene sokan/
    -egy zsidó ember mindig mániákus. ahogy moldova fogalmazta, a 30as években a zsidók magyarabbak voltak a magyarabbnál. és mivel kergették őket ezer éven át, paranoiások is. már egészen kisgyerekkorban belenevelik a többségi társadalomtól való félelmet a gyerekeikbe. (egyszer menj el a dob utcába, és figyeld meg az ottani hagyományos öltözetben levő zsidó gyerek/nő viselkedését, ha rájuk nézel) így fordulhat elő, hogy a nagyapa meséi miatt az unokák nem mernek felülni a vonatra, mer holocaust, vagy hogy egész életükben rettegjenek a fasizmustól.
    -el nem hanyagolható tény a médiában való felülreprezentáltságuk. érdemes lenne mérni, hányszor hangzik el az a szó egy átlag tv-csatornán, hogy zsidó. majd azt, hogy hányszor az, hogy pl...bantu néger. nagyrészt minden amerikai filmben szinte kötelező jelleggel megjelenik a néger mellett a zsidó karakter is. bár nem mindig pozitívan (a doktor house egyik részében egy tanonc leányzó beszólt valamit a zsidó társának, erre ő csak annyit mondott, hogy: mi a szikséket csak gyakorlásnak használjuk).


    no és ami egy átlagembernek a legidegesítőbb lehet, hogy a fentiek teljesen nyilvánvalóak, és mégis állandón letagadják őket. egyébként ajánlom mindenkinek a hebrew hammer nevű vígjátékot, viccesen, de bemutatja, milyen is a modern/hagyományos zsidó típus, hogy ők milyennek látják magukat:)