Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • harcu
    #4320
    1942-ben már amerikai újságírókat és Svájcba delegált diplomatákat rúgtak ki, ugyanis akkorra már megkapták a koncentrációs táborokból a zsidók által készített filmeket és képeket, valamint szöveges anyagokat. Tehát tudtak róla, csak nem volt szabad kimondani. (Na meg ott volt az is, hogy zsidók csinálták, akiknek a szavahihetőségét megkérdőjelezték, mert azt hitték, a német elnyomás ellen így akarják a nemzetközi közvéleményt hergelni.) Aki megtette, azt azonnal elhallgattatták. 1942-ben Amerika ugyanis a japánokra koncentrált, és nem akarták a teljes közvéleményt Németország ellen hangolni. Senki sem szeretett volna az USÁ-ban olyan szalagcímeket, hogy sokmillió zsidót gyilkolnak le a németek Európában. 44-re már változott a helyzet, egyre több ilyen hírt rejtettek el az újságokban.
    Tehát, a kiskatona 44-ben lehet, hogy nem tudott a koncentrációs táborokról, de a felsővezetés pontosan tudta, mi történik.