Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
bgabor #4063 Hát azért jöttél 40 éves példával, mert úgy akartad beállítani a helyzetet, mintha az AK jobb lenne a nyugati fegyvereknél. Ezért hoztál egy szélsőséges példát, a Vietnami háborút, ahol az akkor 20 éves kalasnyikov lenyomta a frissen szolgálatba állított, gyermekbetegségekkel küzdő, első szériás M-16ost. Így próbáltad, olcsó csúsztatással bizonyítani hogy az AK márpedig a tuti.
Nos, közlöm veled hogy azóta eltelt 40 év, és az AK ma már közel sem tuti, és az M-16 leszármazottai már közel sem azonosak azzal a fegyverrel, amit 1968-ban három lövésenként kellett szétszedni tisztítás céljából. Ellenben míg az AK a hetvenes években megjelent AK-74 óta változatlan, az M-16 leszármazottait rendesen továbbfejlesztették, és legújabb változata, a HK416/417 tönkreveri az AK-t minden tekintetben.