Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
Kurfürst #3593 Nem volt a 110-essel semmi gond, sőt, a kategória egyik legjobbja volt. Amikor elkezdjük szidni, a saját kategóriájában kéne összevetni a háború elején, a hasonló francia, holland, angol típusokkal, amelyek olyan szinten voltak szarok, hogy a nevükre sem emlékszik már senki. A 110-es meglehetősen gyors volt, ne felejtsük el hogy sebességben legalábbis felvette a versenyt az egymotoros vadászok többségével.
Más kérdés, hogy maga kétmotoros nehézvadász mint olyan a világháború kezdetére már nem tudott egyenrangú ellenfele lenni az egymotorosoknak, mert megszűntek azok az okok - ti. a 1930-as évek gyenge repmotorjai szükségessé tették a kétmotoros konstrukciót, ha komolyabb fegyverzetet/felszerelés/üzemanyagmennyiséget akartak a vadászba rakni - amelyek létre hozták. A P-38-ast ugyanezek a körülmények hívták életre, bár más feladatra készült (elfogó - és nem kísérő! - vadásznak a sajátos amerikai körülményekhez, pl. nagy repülési távolságok).
Más feladatkörben - felderítés, csatagépként, vadászbombázóként, tenger feletti bevetésekben, éjszakai vadászként - viszont nagyon jól bevált(ak) ezek a gépek az adottságaik folytán.
A He 177-essel egyébként, kezdeti problémái ellenére, amelyet 1943 végére már megoldottok és bevethetővé, sorozatgyártásra éretté vált, megvolt a megfelelő, elég potens (7,2 t bomba, rendkívűl gyors volt, nagy hatótávolsággal és jó védőfegyverzettel) nehézbombázó típusuk, pechükre mire elkezdték rendszerbe állítani és kezdett jelentős mennyiségben rendelkezésre állni (1944 közepe), elvesztették az üzemanyaggyártó bázisukat. Ez utóbbi volt az, ami végül magát a programot kinyírta (a többi német bombázóval és a LW bombázóflottával együtt).
A "nehézbombázó" dologhoz egyébként hozzátenném, hogy érdemes utánanézni, hogy 1939-ben vajon melyik államnak voltak igazi nehézbombázói értelmes mennyiségben - egyiknek sem. Bombázók terén egyértelműen a németek álltak a legjobban a háború elején, megvolt a minőség és a mennyiség is. A RAF akkoriban még nagyrészt a vicc kategóriába sorolható Blenheim könnyűbombázókkal, valamint a He 111-hez hasonló, attól technikailag némileg elmaradottabb (rádiónavigáció, páncélozás, bombacélzó, önzáró tankok) Wellingtonokkal és Hampdenekkel rendelkezett, és ez a kép a háború közepéig nem nagyon változott. Az USA-ban sem volt nagyon más a helyzet, a B-17 eredetileg nagy hatótávolságú _közepes_ bombázónak készült, a kezdeti változatok csak a sima kétmotorosokkal összevethető csekély teherbírással és szerény védőfegyverzettel rendelkezett, a típus rákfenéje később is a csekély terhelés maradt. B-24 pedig még sehol..
Később földrajzi helyzetük miatt - Anglia a túlparton volt, Amerikát v. az Urált úgysem érte volna el semmi - a németeknek amúgy sem volt akkora szüksége nehézbombázókra, mint az angolszászoknak, a távolságok okán sem, a bevetések nagy része a fő hadszíntéreken egyébként is taktikai jellegű volt (nem véletlenül lett a Ju 88/188 a fő bombázó típus), nem volt szükség nagy hatótávolságú bombázókra.