Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#3496
Most jutott eszembe, hogy ez I.Vh, de a hatásai miatt végül is talán nem teljesen offtopic. :)
Gyuri12:
Mi is az a "Gallipoli fiaskó"?
Az I.Vh a II.Vh-hoz hasonlóan állt fel 1915-re. Nyugati és Keleti hadszíntér, és a keleti frontra a szövetséges erőknek utánpótlást kellene eljuttatni. Az északi tenger nem volt túl vonzó, a Balti-tenger bejáratát a német hadiflotta ellenőrizte, és senkinek nem volt kedve ezt feltörni. Ellenben ott volt az Ottomán birodalom, amely ekkor már minden ízében recsegett. Dobta magát az ötlet, hogy a Dardanellákon keresztül juttassanak el utánpótlást, főleg hadianyagot a Fekete-tengerre, és onnan az orosz frontra.
![]()
Az Oroszországot ellátó utánpótlási útvonal terve, a környező országok, és a kulcs...
Churchill előtt is felmerült már, hogy a Dardanellákat a magukéva tegyék, erre két fő lehetőség volt, az egyik egy "egyszerű" megvesztegetés, hogy az Ottomán birodalom átálljon a szövetségesekhez, a másik az, hogy a Görögöket felbujtani egy Török-Görög háborúra, és ebbe beszállni a Görögök oldalán. Ezek egyike sem talált támogatást ugyanakkor.
1915-ben jött Churchill ötlete, hogy a Németek ellen nem bevethető, a Dreadnaught korszak előtti (Pre-Dreadnought) hadihajókat felhasználhatnák az Ottomán birodalom ellen. Úgy vélte, hogy a törökök elavult fegyverzete és rossz háttérhelyzete (belső problémák) miatt mindenképpen győzelemre számíthatnak. A támadást szinte teljesen a Királyi Flotta kivitelezte volna, bízva a hajók lövegjeinek tüzérségi erejében. Az angol és ANZAC (Ausztrália-Új-Zélandi) szárazföldi csapatok pedig csak a terület megtartását kapták volna feladatul.
Az elképzelés lényegében az lett volna, hogy Konstantinápolyig felhajóznak, az út közben található török erődöket végigbombázzák, és ez elég is lesz a sikerhez. A közös angol-francia flottacsapat meg is érkezet a Dardanellák egyik legszűkebb pontjára, ami alig 1,6-1,8 km széles volt. A két oldalon török erődítések, a vízben pedig frissen telepített aknák. A Németek, értesülve a támadásról, felajánlották a segítségüket, így alig két-három héttel a támadás előtt sebtiben megerősítették a védelmi állásokat, új lőállásokat alakítottak ki, a tüzérek gyakorlatokat végeztek, belőve a kritikus pontokat.
A flotta aknamentesítő járművei kvázi civil járművek voltak, komoly páncélzat nélkül. A személyzetük kézifegyverek tüzében végezte a munkát, amíg végezte. A legtöbb rövid idő után úgy döntött, hogy a céltábla szerepe nem nekik való, így visszavonultak, jobbára érintetlenül hagyva az aknazárat. Az aknáknak köszönhetően 3 csatahajó elsüllyedt (egy francia és két angol), több pedig súlyosan megrongálódott, és harcképtelen lett. Az események hatására az szövetséges flotta visszavonult Churchill parancsa ellenére (tipikus szűklátókörű utasítás, miszerint minden áron törjenek át). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a török állások némelyike ki is fogyott a lőszerből, mire az angol-francia flotta levonult. Viszont az is tény, hogy nem lettek volna jobb helyzetben, ha tovább hajónak, mivel akkor a Márvány-tengeren akár csapdába is kerülhetnek, ha mögöttük a Dardanellákat lezárják / újraaknásítják, előttük pedig nem törnek át Konstantinápolynál.
Miután a tisztán hajók általi áttörés reménytelennek lett minősítve, úgy döntöttek, hogy partra szállnak a Dardanelláknál, és a gyalogság megtisztítja a szoros körüli magaslatokat a török ágyú és géppuska állásoktól, erődítésektől. A támadás semmilyen téren nem volt eredetileg előkészítve, így majdnem másfél hónapba tartott, amíg a szükséges csapatokat összetrombitálták és legalábbis alapvető szinten kiképezeték partraszálláshoz. Ezen időt a törökök is jól kihasználták, aknákat telepítettek, megerősített védelmi poziciókat hoztak létre a feltételezhető támadási helyeken, csónakokat és kisebb hajókat készítettek össze a csapatok mozgatására.
Az 1915 Április 25-ödikei partraszállás kiválasztott helyszíne minden esetben a védőknek kedvezett, magasról tudtak a partra evickélőkre lőni, miközben az ő poziciójuk alulról alig volt sebezhető. A legjellemzőbb a V partszakasz volt, ahol egy átalakított szénszállító teherhajó volt a "partraszálló" egység, az orrán egy-egy ajtó volt két oldalt, és egy vékony rámpán futhattak le a katonák előre. A védők géppuskái gyakorlatilag egy tökéletes bazári céllövöldét kaptak az angoloktól.
![]()
Az SS River Clyde és a gyilkos rámpák az orrának oldalán
A partra szállók erők veszteségei iszonyatosak voltak, a legjobb esetben is 70% körüli, de olyan egység is akadt, ahol 95% felett volt. Ettől függetlenül sikerült pár helyen feljutni a magaslatokra, és a félsziget csücskét elfoglalták. Sok köszönet nem volt benne, a Törökök keményen védekeztek, és komoly ellentámadásokat indítottak, így végül Júniusra a hadművelet teljesen kifulladt, és lövészárok-állóháborúba torkollott, az Európai hadszíntérre jellemzően.
Még egy partraszállást kezdtek meg mintegy 8km-el arrébb, ám a felette lévő magaslatott csak két napig tudták tartani az ANZAC erők, utána a török ellentámadás (Kemal alezredes vezetésével) lekergette onnan őket. Miután Bulgária belépett a háborúba a központi hatalmak oldalán, az angol-francia erőknek nem volt más választásuk, minthogy felhagynak a reménytelen vállalkozással, mivel a közvetlen szárazföldi útvonalon a németek nehéztüzérséget is hozhattak már a hadszíntérre, ami megpecsételi a harcok kimenetelét (pár, korábban ott veszteglő német cirkálóról szereltek le lövegeket egyébként).
A végkimenet csúfos volt, 1916 Januárjára végleg evakuálták az összes angol katonát. A támadásban részt vevő brit tábornokok és admirálisok karrierje így vagy úgy, de megsínylette a fiaskót. Jackie Fisher, az Admiralitás vezetője lemondott, miután összeszólalkozott Churchillel a Dardanellák elleni flottatámadás terve miatt. Churchill lemondatták, noha ő maga nem ismerte be, hogy hibázott volna. A harcok voltak az ANZAC erők első komoly próbái, és egyben az Ausztrál és Új-Zélandi függetlenedés induló mozzanatának lehet tekinteni. Az ANZAC erők jobban szerepeltek a harcokban, mint a neves angol ezredek, kikezdve a korábbi angol felsőbbrendűségi mítoszt. Ezen országokban még mindig Április 25.-e, a partraszállás napja a legnagyobb katonai ünnep.
A török oldalról Gallipoli maga volt a nemzeti hősmítosz, és Atatürk Kemál felemelkedésének kezdete, egyben az Ottomán birodalom bukása, és a modern Törökország megalakulásának nyitóakkordja.
