Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
ambasa #12370 A gond az, hogy a német haderőt a villámháborúra készítették fel, amelynek a lényege nem az hogy jönnek a stukák, meg a panzerek, hanem az, hogy nagyon kis ideig nagyon intenzíven veszed igénybe a haderőt és terheled meg a gazdaságot. Ez így volt a lengyel, a nyugat-európai és a balkáni hadjáratban is. És ehhez, elegendő volt a kéthavi tartalék, mint ahogy be is igazolódott. Kockáztattak, igen, bejött igen, de azért a német vezérkart ismerve, e mögött a kockáztatás mögött azért reális számvetések is voltak. A nyugat-európai zsákmány a hadjárat következménye és nem éltetője volt. Azonban a villámháború halála, ha sikerül az ellenfélnek a támadót egy elhúzódó konfliktusba kényszerítenie, és a németekkel ez történt 1941 után.
Még egyszer, nem azt állítom, hogy a németek bővében lettek volna az olajnak, de egészen 1945 márciusáig (kivéve az 1944 nyári hónapokat) nem állt fent olyan üzemanyaghiány, ami a haderő és a gazdaság összeomlásához vezetett volna. Viszont voltak olyan helyzetek, amikor nem tudták eljuttatni a megfelelő helyre. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy a védekezéshez kevesebb is elegendő.
Ez a gépesített háború kérdése egy érdekes dolog, hiszen a Wehrmacht úgy folytatta, hogy csak kisebb részében volt gépesítve, és mégis megvalósította. És a gépesítés alacsony foka, nem csak az üzemanyagkérdés volt, hiszen nem csak gépjárművekből, de gyakorlatilag minden haditechnikai eszközből hiányuk volt, és ezért töménytelen mennyiségű zsákmányanyagot voltak kénytelenek használni, tovább növelve a saját logisztikai nehézségeiket.
Minden esetre nagyon örülök, hogy végre valaki adatokkal érvel.
TG