Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • Kurfürst
    #12206
    Mint mondtam, olvasd el, hogy mik is voltak a kiadott operatív célok. Alapvetően rá akarták ébreszteni az angolokat, hogy nincs értelme folytatni (Churchillel az élen erre persze kevés esély volt, de azért ne felejtsük el hogy voltak ott békülékenyebb figurák is)

    Ennek érdekében komplex légi és tengeri műveleteket folytattak, gyakorlatilag egy gazdasági háborút, aminek nem csekély része volt a hátország, és a különféle élelmiszertartalékok, hadiipari területek, kereskedőhajók támadása - hozzáteszem, meglehetős sikerrel. Az, hogy a RAF-ot közben leverik, vagy kellően meggyengítik ennek legfeljebb előfeltétele volt, de a németek ezt nagyjából szeptember elejére elértnek látták és megkezdték a kvázi strégiai bombázást. Amit 1941 májusáig, amíg a bombázó egységeket át nem helyezték keletre, folyamatosan folytattak is.

    A tengeri inváziót tervezgették de elég hamar rájöttek, hogy nem kivitelezhető, komoly tervek sosem készültek, nagyjából blöffé silányult az egész, amit szeptember után már teljesen hitelét vesztette, elsősorban azért, mert mindenki tudta hogy késő ősszel már nincsenek megfelelő időjárási viszonyok egy invázióhoz.