Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
  • fonak
    #11875
    Részben, másrészt pedig a haditechnika akkori szintjén törvényszerűen adódott a helyzet, hogy nem lehetett hatékony mobil hadviselést folytatni (ilyen méretű szemben álló hadseregek között, más volt a helyzet, ahol relatíve kis erők csaptak össze sokkal nagyobb hadszíntéren, mint pl. az orosz polgárháborúban vagy a szovjet-lengyel háborúban, ott még szerepet kaphatott még a lovasság is, meg a lovaskocsikra pakolt géppuskák, páncélvonatok). A védő volt előnyben. Ezen a gépesített/páncélos hadviselés meg a légierő fejlődése változtatott később.
    Amikor a támadó max. sebességét a gyalogos katona sebessége határozza meg, míg a védők vasúton ömlesztik a tartalékokat a frontvonal közelébe, az eredmény állóháború lesz. A géppuskák és a tüzérség fejlődésével a gyalogos roham csak az emberanyag értelmetlen pazarlásává vált, a németek voltak az elsők, akik részben megtalálták a megoldást a Sturmtruppen (beszivárgásos taktika) kidolgozásával. De még ez is kevés volt, a fő probléma az volt, hogy még áttörés esetén sem tudták elég gyorsan előredobni a tartalékokat, hogy kiaknázzák a helyzetet, és az ellenfélnek így maradt ideje, hogy "befoltozza a lyukat".