Minden amit a II. világháborúról és a Harmadik Birodalomról tudni lehet
-
#11758
Hogy egy klasszikustól idézzek: "Ne azt figyeljék, hogy mit mondok, hanem amit teszek". Félre értés ne essék, ezzel nem egyenlőség jelet akartam tenni a 2 személy között, azonban általában véve a politikára ez a jellemző. Így van ez a XXI. században, és így volt ez a XX. század harmincas éveiben is. Hitler szó szerint orvosi eset volt és az egy dolog, hogy mit mondott, de a történelemből megtanultuk, hogy mit tett. Ráadásul a Lengyelország elleni háború nem úgy kezdődött, hogy a lengyelek megtámadták a németeket, hanem pont fordítva, és akkor még nem is beszéltünk az előzményekről. Mert ugyebár az Anschluss-t lehetséges valahogy igazolni. Még a szudétanémet kérdést is úgy - ahogy. De a csehek bekebelezését semmiképpen, vagy az egypárti diktatúra és erőszakszervezeteinek kiépítését sem. Hitler lehet, hogy nem akart direkt háborút, de a tetteinek következménye, (a hazárdjátéka ami szerint az angolok és a franciák nem fognak majd háborúzni ellene) az lett és ezért ő (és még néhány akkori vezető) volt a felelős.