#33
Az AMD sem mai gyerek már, főleg ha azt nézzük, hogy az informatikában 2-3 év mindenre elég szokott lenni. A neve pedig közel sem ismeretlen. Nem feledem, hogy a piac 3/4-e az Intelé, bár sokak szerint a negyede se, de ezt most hagyjuk. Viszont a maradék majdnem teljes egészében az AMD-é. A Via nem számít szinte semmit és ugye most az asztali procikról beszélünk. Van még a Transmeta, de az inkább Vapoware, mint konkrét termék :)
Az egész nagyon hasonlít a repülőgépgyártásra. Az asztali piac a nagy polgári gépek piaca, ahol a legnagyobb a forgalom. Van ugye a Boeing, ami a piacot uralja, van az Airbus (példánkban az AMD), meg még néhány kis cég (pl Fokker), de azok inkább az egyedi igényeket elégítik ki ott, ahol a nagyoknak már nem éri meg.
Nem tudom hány utasszállító repülőt vettél már életedben, de az tutis, hogy az Airbus-ról hallottál már. Valahogy így van ez az AMD nem létező márkanevével is.