\"bkv\"

Vélemények, tapasztalatok, történetek.

| busz | metro | villamos | trolibusz | hév | éjszakai | egyéb |
  • Cat #834
    Aktuális információk a Nagykörútra tervezett járművekről és beszerzésükről

    Az új villamosokon egyidejűleg 350 utasnak tudunk férőhelyet biztosítani, melyből hetven utas ülőhelyet is elfoglalhat. z állófelület az európai szabvány szerint úgy van számításba véve, hogy 1 négyzetméter területen nem áll négy főnél több.

    A babakocsikkal és kerekes székekkel közlekedők akár mind a nyolc ajtónál felszállhatnak a villamosra, hiszen az ajtók környezetében lévő nagy utasterek ezt lehetővé teszik. Két ajtónál - piktogrammal jelzett és ajánlott helyen beszállóknak - a kísérő részére ülőhelyet, a kerekesszékeknek rögzítési lehetőséget kínálunk majd. Azért, hogy a mozgásukban korlátozottak igényeinek minél jobban megfeleljen a jármű, képviselő egyesületükkel a részletek kialakítására - most már a kedvező adottságok ismeretében - konzultációt szervezünk.

    A Combino Supra szélessége 2,4 méter, a most közlekedő villamosain szélessége 2,3 méter. A versenykiírásban feltételként állítottuk, hogy a szállítónak olyan villamost kell hoznia Budapestre, ami a már kialakított, megépített infrastruktúrákhoz minden tekintetben alkalmazkodik, - áramellátás, vágányrendszer - így annak átépítése nélkül képes üzemelni.

    Azért, hogy ne korlátozzuk az ajánlattevőket a minél szélesebb villamos szállításában a Margit-hídi vágányok környezetében felmentést adtunk ez alól. Ezt azért is tettük, mert a Margit-hídi feljárók és áthaladó vágányok rekonstrukcióját az elmúlt években kihagytuk a teljes pályafelújításból. Ezt a minőségi különbséget jól érzékelik a 4-es, 6-os villamoson most utazók. A még fel nem újított pályaszakaszt - Margit-hídi fel-és lehajtókat és az átvezető vágányt - a Combino Suprák érkezéséig átépítjük.

    Az ívekben haladás, illetve két egymás mellett elhaladó jármű megengedett helyigényét az ún. elméleti űrszelvénnyel lehetett egzakt módon meghatározni. A Combino Supra azzal együtt, hogy 10 centiméterrel szélesebb lesz, mint a most közlekedő ICS villamos, ezeket az elvárásokat is teljesíteni fogja. Technikai újdonság lesz, hogy visszapillantó tükrök helyett az 54 méter hosszú szerelvény oldalát és például a mögötte lévő, villamospályán haladó mentőautót a jármű vezetője kiváló képminőséget nyújtó kamera közvetítésével fogja látni. Ez a technikai megoldás az elmúlt egy-két évben üzembe helyezett korszerű villamosoknál egyre inkább standarddá válik.

    A nagykörúti járműcsere, a Budapestre érkező járművek külleme, műszaki megoldásai, korszerűsége nagy érdeklődésre tart számot az egész ország lakossága, sőt a külföldiek körében is. Törekedtünk arra, hogy a projektről elsősorban sajtóközleményekben, de más módon is aktuális információkat adjunk a médiának. Természetesen nem beszéltünk szívesen a tárgyalások alatt még el nem döntött műszaki megoldásokról, vagy az üzleti pozíciónkat veszélyeztető kérdésekről. Így sajnos nem mindig sikerült elkerülnünk, hogy az újságolvasók, internetezők ne kapjanak szakmailag téves, esetenként hozzá nem értésből fakadó, - a projekt sikeres megítélésére is káros - információkat.

    A szerződésmódosítás aláírása, ezzel a műszaki kereskedelmi kérdések megoldása és rögzítése július 30-án megtörtént, így módunk van minden műszaki információ közlésére, kérdések megválaszolására. Utasaink figyelmébe ajánljuk honlapunkat is, melyen aktuális információkat találhatnak.

    Műszaki adatok:
    A típus neve: Combino Supra NF 12B. Az NF (niederflur)alacsonypadlót, a 12 a villamos tengelyeinek a számát jelzi, a B betű a módosított kivitelre utal.
    A jármű megjelenése: Egyedi, Budapestre tervezett fejmodulú, színezésű és hosszúságú jármű

    A jármű műszaki jellemzői:
    - 100 százalékban alacsonypadlós
    - teljes hossza: 53,99 méter
    - szélessége: 2,4 méter
    - az üres jármű tömege: 62 tonna
    - befogadóképessége: 350 fő, mely 5 százalékkal több, mint egy csatolt Ganz-csuklós szerelvénynél
    - ülőhelyek száma: 70 darab
    - speciálisan kialakított helyek a babakocsik és a kerekes székek számára
    - maximális sebessége: 70 kilométer/óra
    - engedélyezett sebesség: 50 kilométer/óra
    - oldalanként 8 darab kétszárnyú ajtóval rendelkezik
    - névleges vonali feszültség: 600 V
    - a legkorszerűbb IGBT (teljesítmény tranzisztor) technikán alapuló, energiatakarékos, visszatápláló fékezésre alkalmas főáramkörrel rendelkezik
    - motorok: háromfázisú, aszinkron motorok, 8x100 kW
    - fékrendszere 3 független fékrendszerből áll (visszatáplálásra alkalmas villamos fék, hidraulikus kiegészítő fék, rugóerő-tárolós rögzitőfék, sínfék, illetve ezek kombinációja)