• Eye-scream
    #3111
    2 dologból semmiképpen nem engedek:

    1. A gyerekek lemészárlása. Mondhattok amit akartok, de azért nagyon távoláll egy kéz levágása a szerelmünk megmentéséért és egy csomó ártatlan kisgyerek lelézerkardozása. Ráadásul mikor Windu kezét levágja látszik rajta a gyötrődés, és még valamelyest jószándékú indoka is van. (Mert Windu sem tartotta be a jedik szabályait-hiszen bíróság elé kéne citálni a kancellárt nem megölni). Az rendben van, hogy ezután Anakin úgy érzi, hogy már nincs számára más út, csak a Sith és átáll. De az nagyon nincs, hogy ezután gondolkodás és különösebb tétovázás nélkül megöli a tőle segítséget kérő kiskölköket. A kettő között óriási különbség van. És a film szerint mindössze órák választják el őket egymástól.
    Ráadásul aki ilyet cselekszik, abban nem maradhatott egy fikarcnyi jó szándék sem, ennek tükrében eléggé kétségessé válna sztem Anakin mellékszereplése az ep VI végén jó szellemként.

    A másik az, hogy Obi-van nem öli meg Anakint. Nem az a bajom, hogy tudta, hogy úgy is meg fog halni...nem olvastátok el amit írtam. Anakin égve agonizált erre a volt mestere és barátja (testvére ahogy ő mondja) ott hagyja, hogy kínok között haljon meg??? Ki tenne ilyet? Egy jedinek még az ellenségével is tisztelettel kellene bánnia nem? De legalábbis nem hiszem, hogy megengedhető, hogy valaki lassú gyötrtelmes halált haljon miattunk, mikor bevégezhetnénk egy csapással. Az meg hogy nem mert lemenni a tűzhöz-na neee hát egész végig a tűztől pár centire ugráltak.

    A többiben nagyrészt z3d-del értek eggyet.