• Csaba
    #2637
    Azért én a végén még betettem volna pár dolgot, úgy 20-30 percben, ilyeneket, hogy: Megmutatni, hogy kutatja fel Darth Vader a galaxisban a megmaradt Jediket, hogy megölje mindet. Utoljára ráakad Yodára is. Itt egy rohadt nagy párbajt csinálnának (persze előbb jól kibeszélnék magukat, ahogy szokás ilyenkor), a vége olyan döntetlen, valamelyikük elmenekül (mondjuk Yoda, aki meg sem áll a Dagobáig), ezután úgy gondolják, hogy a 2 megmaradt Jedi (Obi Van és Yoda) már ketten nem tehetnek semmit sem az uralmuk ellen, lenyugodnak, és elkezdik a diktatórikus kormányzást, Palpatine császár lesz. Anakin immár Dart Vaderként megkapja azt a korlátlan hatalmat, amire mindig is vágyott, csak a császár áll fölötte. Egy ideig működik minden, de egyre több embernek nem kell a "banán", fellázadnak Organáék vezetése alatt. Aztán Vaderék, hogy könnyítsék a dolgukat, kitalálják a Halálcsillagot, aminek akkora lesz a tűzereje, hogy egy lövéssel ki tudják irtani azt a bolygót, ami nem hódol be nekik. A lázadók megszerzik a tervrajzokat a közben felnőtt Leia vezetésével, és megszöknek, de Vaderék a nyomukban vannak. Szóval úgy ért volna így véget a film, ahogy a 4. rész elkezdődik... Lehet, hogy akkor 180 perces lenne a film, de így lenne teljesen kerek a sztori...