• Breki33
    #2119
    A FAlcon rohammunka volt

    A Millenium Falcon kezdetben egyáltalán nem emlékeztetett csészealjra. A Starwars Sketchbook rajzai, valamint az amerikai Cinefex magazin szerint a híres kalózhajó kezdetben hosszúkás alakú volt, s azért a Blockade Runner, vagyis faltörő kos munkanevet kapta. A Blockade Runner tervezői azonban nem dolgoztak hiába: a Csillagok háborújában elsőként megjelenő, a cirkáló elől menekülő hajóban a korai Falcont láthatjuk.
    Lucas azért vetette el a hosszúkás hajó ötletét, mert túlságosan emlékeztetett az időközben megjelent Space 1999 (nálunk: Alfa Holdbázis) filmsorozat Eagle (Sas) űrhajóira. Az aprólékos gonddal elkészített modellről emiatt végül leszerelték az eredeti pilótafülkét (az később a Falconé lett), és egy új, kalapácsfejhez hasonló fülkével egészítették ki, a Sas 1-hez való hasonlóság enyhítésére.
    - Na jó, de akkor milyen formája legyen a Falconnak? - tették föl Lucasnak a kérdést. A legenda szerint Lucas így válaszolt: "Kezdésből használjátok ezt!" Majd felmutatta korántsem gusztusos, egy helyen már kiharapott hamburgerét.
    A kezdeti lineáris tervezés miatt a zsemle formájú Falcon sok problémát örökölt: az első leszálláskor látszik, hogy a Halálcsillag dokkolótermébe egy olyan formájú tárgy, mint a Falcon, valójában be sem férne. A hajó tetején és alján látható lézerágyúállások környékén a külső és a belső tér nem illeszthető egybe: a hajóban nincs annyi hely, amennyit a belső felvételek mutatnak, és még sorolhatnánk. (Egy Millennium Falcon-őrült a honlapján hatféle átmérő- és hosszméretet közöl a többi hajó méretéből való számítás vagy modellforrások alapján.) A pilótafülkét eleinte egy vonalba tervezték a hajótesttel, de később kiderült, hogy sokkal izgalmasabb látványt nyújt, ha a fülkét "fél méterrel" megemelik. Egyszóval, az egész hajón érződik a rohammunka, a modellezők egymásétól különböző ízlésvilága.
    Lucas kezdetben a Falcont élére állítva képzelte el, akár egy "nagy lepényhalat", viszont nem volt sok idő a fél modellkészlet átdolgozására (például függőleges dokkolók létrehozására a Halálcsillagon), maradt a vízszintes repülési mód, bár Lucas a Falcont néha függőlegesen reptette, például a "Jedi visszatér"-ben az épülő halálcsillag vázszerkezete között.