• RaveAir
    #2113
    Nahh, csak sikerült már nekem is megnézni a filmet, és erősen felmás érzéseim vannak.

    A KÖVETKEZŐ SZÖVEGRÉSZ A FILM ÉLVEZETI ÉRTÉKÉT RONTHATJA AZOK SZÁMÁRA, AKIK MÉG NEM LÁTTÁK!

    A film elején lévő csatajelent több mint szédítő. Összevissza repkednek az űrhajó, már-már azt sem lehet tudni, hogy ki kivel van, és az egészről az jutott eszembe, mikor a Jacky Chan filmekben a statiszták a háttérben ugrálnak, míg a főhős valakit püföl. Tény azonban, hogy látványos... Bár azok flex-droidok elég mókásak. Különösen úgy, hogy R4-nak másodperceken belül vége van, míg R2D2-nek nem igazán jelent akadályt a kis pusztító szerkezet.

    A filmben elég sok visszautalás van a klasszikus trillógiára, gondolom, hogy azért, hogy érezhetőbb legyen az átmenet. Az első félórában látható R2D2, amit éppen a hálózatot hekkeli, és közben bújkál, valamint látható a kampós-kötél is. Még szerencse, hogy ugrás előtt nem smárolják le Palpatine-t...

    A főkancellárhoz nagyon simán odaérnek. Kicsit furcsán hat nagy terem kongása, ahol Palpatine egyedül ücsörög a trónon, mint a Jedi visszatérben. Aztán van egy elég esztelennek tűnő kardozási jelenet Dooku gróffal, amit a könyv előzetes olvasása után elég silány. Mármint nem a küzdelem, hanem Dooku és Palpatine viszonya. Itt jegyezném meg, hogy könyvet mindenfeléképpen érdemes elolvasni, mert onnan a karakterek sokkal jobban megismerhetőek, valamint bizonyos egyéb dolgok is jobban le vannak írva.

    Ahogy szépen lassan haladnak az események egyre inkább úgy tűnik az egész, mint egy nagy videójáték, és nekem igenis hiányoznak a nagy makettek! Azonban az pozitív, hogy harc és csatajelenetek nem sötétben játszódnak.

    Anakin megszemélyesítője hol hiteles, hol nem. Padmé is elég erőtlen. A kedvcsináló előzetesek alapján Palpatine-tól is többet vártam, viszont Ewan McGregor nagyon kellemes meglepetést okozott. Rengetegszer nagyon jól megjelenítette Sir Alec Guinness mozdulatait és jellemzőit. Különösen a legvégén, amikor átadja Luke-ot a Lars családnak.

    Grievious tábornok nekem valahogy nem hiányozna a filmből, igazából csak egy ürügy, hogy Obi-wan ne legyen kéznél. Azonban az idősík teljesen felborult, ahogy - talán itt is - említette valaki. Nem lehet látni, hogy miként múlik is valójában idő. Az elején még viszonylag lineáris, de mikor Kenobi mester a gonosz droid-tábornok után ered valahogy felborul minden. Azért ő megy, hogy messze legyen Anakintól (Palpatine ezt is jól kitervelte). Aztán végülis csak hipp-hopp visszatér Yoda-val együtt Coruscantra. (A fizika törvényeivel már ne is foglalkozzunk. Fénysebességgel utazgatni, és mindenhol ugyanúgy múlik az idő.) A következő pillantokban Anakin nagyon gyorsan a Mustafarra él, ahol mindenkit percek alatt legyilkol, majd ott várakozik egy teljes napot. Végül az frissen megválasztott Császár is elég gyorsan megérkezik, hogy megmentse az "újdonsült" Darth Vadert.

    A Mustarfaron lévő fénykardozás elég idegesítő volt, nem igazán tetszett. Yoda viszont megint kergebéka módjára ugrál a harc közben, ami nagyon látványos. Az ifjú Vader torzója elég durván lett megcsinálva, és ahogy elég, a néző már azt hinné, hogy vége. Erre Terminátor stílusban megjelenik a kaparó kéz. Ez tetszett!

    Azt ezt követő képsorok nagyon bejöttek. Darth Vader végleges alakjának elnyerése szinte kínzókamrás jelenetnek tűnt, de mikor rákerült a maszk, és meghallhattam az első gépi lélegzést az valami fenomenális volt. És innen jelentek meg a film erős kontrasztjai. Hirtelen a túl látványos csillogó-villogó valamiből tompa, kissé puritán részletek jöttek, amik számomra jobban bejöttek. A korszerűnek tűnő technika elemek után azonban furcsán hatott Vader páncélján lévő Orion-távirányító szerűség, a csillagromboló fedélzete, a Tantive IV űrhajó belseje.

    John Williams zenéje nagyon jól vitte az egész filmet, és a záróképek több mint zseniálisak voltak. A kis Leia bébi mutatása közben szólt a saját zenei témája, majd a képpel együtt átmosódott Luke-éba. A Tatooine holdjai, Owen Lars Luke-szerű beállása, Obi-wan sejtelmes mosolya nagyon a helyén volt!

    Összességében a film nagyon tetszett. Ha nem vártam volna ennyire, és nem képeztem volna magam előre, akkor talán rengeteg dolog fel sem tűnt volna. Ezt a filmet mindenkinek érdemes - MOZIBAN - megnézni!