• Breki33
    #2046
    Na akkor a kacsáról P

    "Ausztráliában forgatják a Star Wars tévésorozatot


    George Lucas és az Erő visszatér Sydneybe. A Star Wars szülőatyja minap a The Daily Telegraphnak megerősítette, hogy Ausztráliában készítik el Star Wars folytatását, egy élő szereplős televíziós sorozatot.

    "Már várom, hogy visszatérjek, és újra ott dolgozzam" - nyilatkozta a lapnak Lucas, aki a II. és III. Epizódot egyaránt Sydneyben forgatta. Elmondta azt is, hogy a sorozat a mozifilmek mellékszereplői köré épül majd, a főszereplőkkel nem találkozhatunk.

    Szavaiból kiderült az is, hogy Lucas a két trilógia közti időbe képzeli a cselekményt. (Ezt én máshogy hallottam) Hasonlóképp nyilatkozott Rick McCallum producer, aki elmondta, hogy az Ausztráliai helyszín már biztos, csak a munkálatok időpontja kérdéses. A Lucasfilm döntését a helyszínről nagy részben befolyásolta, hogy az ausztrál kormány az országban forgatott külföldi filmes produkciók adókedvezményét a közelmúltban kiterjesztette a nagy költségvetésű televíziós sorozatokra is. A produkcióban a tervek szerint ausztrál színészeket, ausztrál stábot és több rendezőt alkalmaznak majd.

    McCallum azt is megerősítette, hogy 100 egy órás epizódot terveznek, ugyanis legalább ennyi kell ahhoz, hogy a televíziós konzorciumok számára értékesített sorozat nyereséget termeljen.

    Lucas és McCallum egyébként egyaránt Ausztráliában tölti majd nyári pihenését, de csak ősszel ülnek össze, hogy egy szűkebb stábbal megvitassák a sorozat terveit.

    A hír magyar vonatkozású érdekessége, hogy Tóth Gábor, a harmadik epizód maszkkészítője nagy valószínűséggel újra részt vesz a munkálatokban.

    Szval lesz folytatás