nos, igen is meg nem is :)
annyiban igazad van, hogy nem családi albumba kell.
viszont nem is CV-be :)
szóval arról van szó, hogy régebben sokat foglalkoztam webgrafikával, webprogramozással, ezért van 2D-s tapasztalatom, ezért úgy döntöttem, hogy a cégünknek, amit a komámmal ketten alapítottunk, a kezdetekben én intézem a grafikai megjelenését.
A cég egyébként rendezvényszervezői, és produkciós cég, tehát még csak profilban sem illeszkedik a dizájnhoz, és nem is kívánok iylesmivel foglalkozni a továbbiakban, maximum hobbi szinten, ha megtetszik.
de oké, nem várhatom el senkitől, hogy ingyen doglozzon, a másik pedig, hogy nem is használhatnám fel az általa késíztett modellt, hiszen ez jogsértő lenne, tehát senkitől nem várnék ilyet.
sokat gondolkoztam, hogy odaírjam-e a postba, hogy "megbeszélt fizetség ellenében", de gondoltam ez nem az a hely, ha én nem tudom megcsinálni, és tetszik, amit más megcsinált, úgyis kénytelen lennék megvenni.
és ezúton is köszi, hogy foglalkoztál a dologgal :)
nekem viszont nem látszana a képek, mindkettő piros Xes :(