• gyozo
    #12562
    Gábor, örülök, hogy sikerült elhelyezned a géped, jó játékot mindenkinek!

    Másrészt szeretném megköszönni azoknak, főleg Barnusnak, akik megértették a dolog emberi vonatkozását, hogy miért veszem magamra az egészet, és ismeretlenül is kiálltak melletem. Aki pedig nem értette meg, az már úgyis elküldött a pi*ba. Ők talán ettől jobban érzik magukat, egészségükre!

    Harmadrészt, ha már megint megszólítottál Gábor azzal, hogy konfiguráljak be R6 szervert, arra csak annyit szeretnék mondani, amit elmondtam volna akkor is, amikor személyesen is beszéltünk, de nem igazán hallgattál meg. Amikor azt mondtam, hogy tanulj meg szervert konfigurálni, akkor arra céloztam, hogy kérhettél volna segítséget, mint ahogy annak idején én és megtettem, amikor hár hétig a G-n csomagvesztési hiba, és kiszámíthatatlan lagolási gondok voltak. Akkor én kértem, és kaptam segítséget a többi szerver üzemeltetőtől, és ki is derítettük a hibát, ami egyébként a gép hardver hibájából fakadt, és sikerült elhárítani.

    Utolsó szóként meg a pénzéhes axelero = gyozo típusu megjegyzésekre azt tudom csak mondani, hogy amikor a BF találkozón megkeresett egy klán, hogy szeretné betenni a szerverét, nem tudnánk-e valahogy megoldani, mindent megtettem, egyáltalán nem a cég érdekeit nézve, hogy valahogy olcsóbban, vagy ingyen beugorjon a szerver hozzánk.

    Ígérem, tényleg ez volt az utolső hozzászólásom itt a topicban, feltéve, ha ezt ti is el tudjátok fogadni.