Minden szív kék-fehér!
-
#108
Röviddel ezelőtt ért véget a ZTE szurkolói ankétja, amelyen a klub vezetői, még a csapatról igen jól informált drukkereknek is komoly meglepetést okoztak. Na, nem a programmal - tudott volt, hogy a csapat új igazolásait mutatják be -, hanem a leigazolt játékosok számával és - reményeik szerint - az újoncok minőségével.
A román védő, Ciprian Dianu két és fél éves, a szlovák kapus, Martin Lipcak másfél éves szerződést kötött a klubbal, míg honfitársa, a Ruzomberoktól érkező és a középpályán bevethető Juraj Dovicovic fél évre kölcsönbe érkezett Zalába.
Róluk eddig is ismert volt, hogy Simon Antal csapatánál folytatják, ám az olasz Sienában nevelkedett horvát csatár Besnik Ramadaniról még nem lehetett hallani. A legutóbb a macedón Vardar Skopjénél szereplő támadó három évre kötelezte el magát.
Az igazi nagy durranás azonban Rajko Lekic leigazolása.
A 26 éves csatár 2004-ben a Silkeborg színeiben 37 bajnokin 35 gólt lőtt, ezzel dán gólkirály lett. Ezt követően két évet a spanyol másodosztályú Jereznél töltött, ám pusztán részsikereket mondhatott magáénak, így hazatért, és Dániában az OB Odense játékosa lett. Korábban térdsérülése hátráltatta a spanyoloknál, és az OB-nél is csak egyszer jött ki neki igazán a lépés: novemberben az UEFA-kupa csoportkörében az ő duplájával verte a dán brigád 2-0-ra a holland Heerenveent.
Lekic fél évre kölcsönbe érkezett a zalaiakhoz.
JUHHHUUUU!